UtcaSzak előadás és improvizáció

Publikálva: 2015. december 21.

Az UtcaSzak színházi alkotóközösség évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű térségekben élő, szociálisan hátrányos helyzetben lévő fiatalok színházi nevelésével, segítésével. Úgy érezték, hogy szeretnének segíteni a Fiatalkorúak Bv. Intézetében lévőknek is.

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

 

 

A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete 2010 óta rendszeres kapcsolatot ápol a színházzal és társulattal. Több alkalommal látogattak el intézetünkbe, ahol számos darabbal léptek színpadra. Közös előadást is létrehoztak, ahol a díszletkészítés folyamatán át a színpadi megjelenítésig mindent együtt valósítottak meg a fogvatartottakkal.

 Forrás: Fk. Bv. Int. TökölA Csodálatos Lajos élete már nyáron is szerepelt a repertoáron, a darabot most 54 fiatalkorú fogvatartott tekinthette meg. A fogvatartott nézők aktív részesei lettek a darabnak az előadást követő improvizációban, és számos megoldási javaslatot hoztak a konfliktushelyzetek megoldására. A produkció célja az volt, hogy segítse a fiatalkorú elítélteket abban, hogy szembesüljenek céljaikkal, életük rosszul sikerült döntéseivel, egyúttal utat találjanak egy hasznosabb élethez.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció