Zárókonferencián értékelték a TEtt-programot

Publikálva: 2015. október 30.

Lezárult a közel hároméves "TEtt-program az áldozatokért és a tettesekért" elnevezésű bűnmegelőzési projekt, amely közel hatezer fogvatartottnak nyújtott közvetlenül segítséget. A zárórendezvényt október 30-án a Belügyminisztériumban tartották, ahol a programban részt vevő szakemberek áldozatos munkáját is elismerték.

Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára megnyitójában kiemelte, hogy a magyar állam kötelessége, hogy megvédje állampolgárait – ezért mindent meg is tesz –, azonban a büntetőpolitikában a bűn következetes üldözése és arányos megbüntetése mellett nagy hangsúlyt kap a bűnelkövetők társadalmi integrációjának a támogatása, a helyreállító igazságszolgáltatás irányelveinek alkalmazása is. Ezt a célt szolgálta kiválóan a TEtt-program, amely az oktatás és munkáltatás mellett hasznos foglalkozásokkal és tréningekkel közel hatezer fogvatartottat segített. Kiemelte továbbá, hogy a közmunkaprogramban való részvétel a szabadult fogvatartottak számára remek lehetőséget kínál a börtönt követő első lépések megtételében is.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOPAz elítélt szabadulása után várhatóan eredményesen tud alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz, ha fogva tartása idején képesítést szerez és munkát végez. Erről már Schmehl János bv. dandártábornok, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese beszélt. Majd kihangsúlyozta, hogy a kormányzat által messzemenőkig támogatott infrastrukturális fejlesztéseken és férőhelybővítéseken túl a program lehetőséget biztosított a büntetés-végrehajtási intézetek meglévő kiszolgáló helyiségeinek megújulására is.

 

A TEtt-programnak köszönhetően az ország 18 büntetés-végrehajtási intézetének 20 objektumában végzett építési-felújítási munkálatokban összesen 28 oktatóterem újult meg és további 12 látogatóhelyiség vált gyermekbaráttá. Ez a projekt túlmutat tehát a börtön falain, a társadalom elvárásait, érdekeit szolgálva az európai mércével mérve is elismerést érdemel, köszönet érte mindannyiunknak - zárta beszédét Schmehl János.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOPEzt követően Németh Éva bv. ezredes, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka a program pozitív tapasztalatairól beszélt, az államtitkár pedig elismeréseket adott át a program megvalósításában kiemelkedő munkát végző szakembereknek.

Fotó: BvOP

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere "A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje" című TÁMOP projekt végrehajtásában végzett eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül

festmény emléktárgyat adományozott

DEÁK RÓBERT bv. alezredes úrnak,
a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének

GYARMATI MARGIT bv. alezredes asszonynak,
a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének

KOTSIS ZOLTÁN bv. alezredesnek,
a Budapesti Fegyház és Börtön osztályvezetőjének

PORUBSZKY SZABOLCS LÁSZLÓ bv. alezredesnek,
a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének

TÖRÖK EDINA bv. alezredesnek,
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Fogvatartási Ügyek Szolgálata szolgálatvezető-helyettesének

Fotó: BvOPSeiko óra emléktárgyat adományozott

BALOGH ZSOLT bv. őrnagynak,
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Kommunikációs Főosztály kiemelt főreferensének

BOTKA BIANKA asszonynak,
a Belügyminisztérium, Támogatás-koordinációs Főosztály, Kiemelt Projektek Osztálya szolgáltatás módszertani vezetőjének

HETTICH ISTVÁN JÁNOS úrnak,
a Belügyminisztérium, Támogatás-koordinációs Főosztály, Kiemelt Projektek Osztálya projektmenedzserének

SCHMEHL JÁNOS bv. dandártábornoknak,
a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka biztonsági és fogvatartási helyettesének

Fotó: BvOPminiszteri elismerő oklevelet adományozott

BENKE JUDIT asszonynak,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadójának

KOVÁCS ANETT asszonynak,
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Fogvatartási Ügyek Szolgálata főelőadójának

NEMESVÁRINÉ TIBAY NÓRA JUDIT asszonynak,
a Balassagyarmati Fegyház és Börtön főelőadójának

SIKU PÁL úrnak,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadójának

VICZAI HENRIETTA asszonynak,
a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön főelőadójának

 Fotó: BvOPA TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 kódszámú "A fogvatartottak többszakaszos társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje" elnevezésű kiemelt projekt (www.tettprogram.hu) a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága együttműködésében valósult meg. A 2012. december 1-je és 2015. október 31-e közötti időszakban, a program megítélt támogatása 2,977 milliárd forint volt.

A 28 hazai büntetés-végrehajtási intézetben jelenleg mintegy 18.300 fogvatartott van elhelyezve, akik közül 5.700 főt vontak be, és összesen több mint 1200 fogvatartott szerzett piacképes szakmát. A legnépszerűbbek a parkgondozó, a konyhai kisegítő, és a targoncakezelő szakmaképzések voltak. A projekt keretében a szabaduláshoz közeledve a fogvatartottak megtanulták, hogyan keressenek munkát, arra is felkészültek, hogy mit kell tenniük, hogyan kell viselkedniük, hogy munkahelyüket megtarthassák. Segítséget kaptak ahhoz is, hogy a szabadulást közvetlenül követő időszakban a beilleszkedéshez szükséges alapvető feltételek (pl.: iratok, lakhatás) rendelkezésükre álljanak, és megerősödjön a támogató/családi környezet. A visszailleszkedést önkéntes mentorok is segítették.

A TEtt program célja az volt, hogy az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében elősegítse a fogvatartottak társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációját, és csökkentse az elkövetők bűnismétlési kockázatát.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció