1956. október 23.

Publikálva: 2016. október 21.

Nemzeti ünnepünk alkalmából pénteken tartottuk megemlékezésünket a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint az Ipoly Cipőgyár Kft. dolgozói körében.

Nemzeti ünnepünket megelőző pénteken kilenc órakor kezdődött az a megemlékezés, ahol hagyományosan ünnepelt intézetünk és a mellette működő gazdasági társaság személyi állománya.
1956. október 23-án a Kis Árpád Általános Iskola diákjai elevenítették fel a nap eseményeit és hangulatát, megemlékezve ezzel elődeink hősies és hazaszerető tetteire.

Fotó: Lelovics Zoltán
Ünnepeltünk is, hiszen a megemlékezés mellett a kollégák szakmai munkájának elismerésére is sor került. Az intézet vezetőjének tábornoki kinevezése mellett Pándi Attila, a gazdasági társaság dolgozója központi ünnepségen vehette át kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett "Bronz" fokozatát.

Fotó: Lelovics Zoltán
A helyi ünnepségünkön a Balassagyarmati Fegyház és Börtön állományából 12 kolléga, valamint az Ipoly Cipőgyár Kft. 10 dolgozója vehetett át elismerést.

Gratulálunk, egyben köszönjük az iskolások műsorát!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció