A Belügyminisztérium XXII. Országos Meghívásos Sí- és Snowboard Versenye

Publikálva: 2017. január 12.

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön ismét megszervezte a Belügyminisztérium országos síversenyét a Zemplén Kalandparkban, melyre közel negyven belügyminisztériumi szervezeti egység 140 versenyzője adta le nevezését.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A 2017. január 12-i esemény fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter, védnökei pedig dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, illetve Vincze P. Márton, a Magyar Rendvédelmi Sportszövetség ügyvezető elnöke voltak. A versenyre a Belügyminisztérium alá tartozó valamennyi szerv és szervezeti egység meghívást kapott, így többek között a TEK, a rendőrség, a katasztrófavédelem, az alkotmányvédelmi hivatal, a büntetés-végrehajtás, valamint a vízügyi igazgatóságok munkatársai is neveztek a megmérettetésre. Az idei bajnokság különlegessége volt – a kategória győztesek mellett – a Rendészeti Spoterszövetség által kiosztott különdíj is.

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A 22. alkalommal megrendezett síverseny helyszíne a Zemplén Kalandpark volt, ahol rendszeresen szerveznek sí- és egyéb sportrendezvényeket, ezért nagy tapasztalattal és segítséggel voltak a lebonyolítás terén. Kevesen tudják, hogy a park az 1970-es években még Sí-diákolimpiák helyszínéül is szolgált, sőt, egyik pályája olyan műanyag borítást kapott hét évvel ezelőtt, amely alkalmassá tette, hogy télen, nyáron is síelhessenek az odalátogatók. A kalandpark sípályáit egyébként 10 hóágyú látja el – akár 1 hét alatt is – megfelelő hómennyiséggel, így az már több éve alkalmas versenyek rendezésére egészen januártól áprilisig.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és BörtönFotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és BörtönA versenyen összesen 2 főkategóriában (Sí- és Snowboard), valamint több korcsoportban hirdettek győzteseket a belügyminisztérium illetékességében dolgozó szervezeti egységek női és férfi, valamint a vendégként részt vett versenyzői között. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció