A Börtönlelkészi Szolgálat és a börtönmisszió évfordulójának ünnepe

Publikálva: 2015. szeptember 25.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumának börtönkápolnájában 2015. szeptember 24-én ünnepelték a Börtönlelkészi Szolgálat megalakulásának 15., valamint a börtönmisszió megalakulásának 25. évfordulóját. A rendezvényen részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Szénási Jonathan Sándor intézeti református lelkipásztor megnyitó szavait követően dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, intézetparancsnok köszöntötte a megjelenteket.

Forrás: KDOBVI

Köszöntőjében elmondta, hogy a börtönlelkészek és missziók szolgálata fokozatosan épült be a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjaiba, lépésről lépésre vált természetessé, nélkülözhetetlenné. A kezdetben ismeretlen tevékenység mára már mindenki által elismert, s fontos szerepet játszik a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésében. Az intézetbe bejáró lelkészek és missziói munkatársak rendszeres foglalkozásai sokat segítenek a fogvatartottak lelki egyensúlyának megőrzésében és gondolkodásuk pozitív alakításában. Az intézetparancsnok elmondta, hogy az intézeti lelkipásztor szervezésében családi istentiszteletekre is sor kerül, amelyeken együtt vehetnek részt családtagjaik a fogvatartottakkal. Egyházi rendezvényeken, múzeumlátogatásokon vehetnek részt a fogvatartottak csoportos kimaradás keretében, de intézeten kívüli jóvátételi munka elvégezésére is van lehetőség, és a családi kapcsolaterősítő táborokkal még inkább a visszailleszkedést tudják segíteni.

Forrás: KDOBVI

A parancsnoki megnyitóbeszédet követően Jákób János protestáns tábori püspök igei köszöntése következett. Ezt követően Korzenszky Richárd bencés perjel az elvi alapokról, majd L. Molnár István református lelkipásztor, misszióvezető feladataink és határaink címmel osztotta meg gondolatait. Tornyai Gábor az intézet római katolikus plébánosa a bv. szervezettel történő együttműködésről beszélt, kiemelve, hogy számára nem csak a fogvatartottak felé van küldetése, hanem a személyi állomány tagjainak irányába is. Schönberger András a bv. országos főrabbija a felekezetek egymás közti együttműködéséről, Szabó József a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió kuratóriumi elnöke pedig a bejáró missziókkal való együttműködésről beszélt. Magyarné Balogh Erzsébet református lelkipásztor a külső támogatás belső erőforrássá válásáról szólt. Roszík Gábor evangélikus lelkész, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnöke a Zákeus program megvalósulásáról, majd az utógondozás kérdéseiről Szemerei János evangélikus püspök osztotta meg a témakörben gondolatait.

A megszólalók rávilágítottak arra, hogy a börtönlelkészek és missziók egymással szoros együttműködésben dolgoznak annak érdekében, hogy felekezettől függetlenül ki tudják elégíteni a fogvatartottak lelki igényét. A legnehezebb kérdés a társadalomba történő visszailleszkedés, ezért is fontos, hogy a közösségek nyitottak legyenek és tudjanak védőhálót biztosítani. Felhívták a figyelmet arra, hogy a bejáró missziók a börtönfalakon kívül is megtalálhatók.

Szilassy Roland bv. őrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának képviseletében osztotta meg gondolatait, megköszönve a Börtönlelkészi Szolgálat és a missziók munkáját, akik az eltelt évek alatt számtalan felemelő és emlékezetes alkalmat adtak. Beszédében a Református Börtönmisszió lelkészei által gondozott fogvatartottak vallomásait tartalmazó „Nézz fel az égre MÉGY EGYSZER, Történetek a rácsok mögül” című kiadványból idézett gondolatokon keresztül világított rá a börtönlelkészek és missziók tevékenységének jelentőségére. Elmondta, hogy a bv. szervezet nem pusztán letudja - mint az egyik feladatát -, a fogvatartottak lelki gondozását, hanem maximálisan együttműködik annak érdekében, hogy ez a tevékenység a reintegrációt a lehető legnagyobb mértékben szolgálja.

Forrás: KDOBVI

A rendezvény zárógondolatát Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár osztotta meg a jelenlévőkkel. Elismerését fejezte ki a börtönlelkészek és missziók munkájáért és biztosította Magyarország Kormányának további támogatásáról a jelenlévőket.


 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció