A büntetés-végrehajtásról és a börtönmissziói szolgálatról tartottak előadást

Publikálva: 2016. december 9.

A Pápai Református Teológia meghívására a Győri Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka és evangélikus börtönlelkésze tartott előadást Pápán. Mihály Attila bv. ezredes és Jánosa Attila lelkész érdekes mondanivalóval járultak hozzá ahhoz, hogy a hallgatók betekinthessenek a szürke falak mögé.

Először Jánosa Attila evangélikus börtönlelkész kapott szót, aki a rabok között végzett lelkiszolgálatról beszélt. Érdekes, képekkel is megtámogatott előadása során a fogvatartottak és a hozzátartozók lelkigondozásáról, utógondozásáról vallott. Kiemelte, hogy nagyon fontos a fogvatartottaknak lelki segítséget adni abban a kezdeti ürességben, amikor rádöbbennek: minden, ami őket addig körülvette, hirtelen megszűnt. Sőt, átalakult egy olyan rutinná, ami sokkal ingerszegényebb, sokkal monotonabb, sokkal nehezebben viselhető. Ahogyan a lelkész fogalmazott: megtapasztalják az ürességet. Ekkor kell a lelkigondozás, és ekkor kell az Úr megsegítő és biztató igéje. Ennek hirdetésében segít – többek között – Jánosa Attila.

Fotó: Babos Petra

A másik előadást Mihály Attila bv. ezredes tartotta. Előadása első felében a börtön szervezeti felépítéséről, az itt található munkalehetőségekről beszélt, valamint beszámolt a különböző programokról, a „benti” rendezvényekről és persze a nyílt napokról. Érdekes tükröt tartott elénk, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni mindazokat, akik fogvatartottként bekerülnek egy-egy fegyházba, börtönbe. Elmondta, hogy ez így nem jó, két szempontból sem. Egyrészt előítéletes és meglehetősen sötét képet rajzoló sztereotípiáinkat hagyjuk érvényesülni ahelyett, hogy valóban tudnánk, mi is zajlik a falakon belül. Másrészt pedig így esély sincs a bűnmegelőzésre, amit a börtönéletbe való betekintés adna. Szerinte ezeknek a problémáknak a megoldása az „átlátszó” börtönfalakban van, azaz: folyamatosan megmutatni az embereknek, hogy milyen is egy börtön, miből is áll a büntetés-végrehajtás, és persze hogy hogyan zajlik a lakók élete. Példát adva és eloszlatva sztereotípiáinkat egyszerre.

Fotó: Babos Petra


Hiánypótló találkozásnak lehettek részesei ezen az estén a jelenlévők. Hiszen kizökkentette őket, új aspektust adott nekik. Megmutatta, hogyan tud egyházi és profán együtt munkálkodni, hogyan tud egy börtön nyitottá válni, hogyan tud egy rab jó példát mutatni.

Forrás: http://evangelikus.hu/cikk/borton-161203

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció