A bútorgyári tűz mártírjaira emlékeztek

Publikálva: 2018. július 27.

Harminc éve, 1988. július 28-a délelőttjén, Szeged egyik legnagyobb tüzéhez riasztották a mentőket és a tűzoltókat, az elítélteket foglalkoztató Alföldi Bútorgyár Cserzy Mihály utcai csarnokába.

A kárpitos üzemben hirtelen csaptak fel a lángok, a tűz pillanatok alatt, a robbanás sebességével terjedt az 1700 négyzetméteres csarnokban, ahol aznap száznegyvenkettő elítélt és hat művezető dolgozott. A bent rekedt dolgozók kiszabadítása azonnal elkezdődött. A mentők 10 órakor, a tűzoltók negyed órával később érkeztek a helyszínre. A lángokat délre sikerült megfékezni. Huszonhét sérültet szállítottak kórházba. A szerencsétlenség következtében, a mentésben segédkezők közül hárman vesztették életüket, Kovács Hegedűs Gábor bv. őrnagy, Szalay Árpád bv. alhadnagy és egy fogvatartott.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön
A hősök emlékét márványtábla őrzi a Szegedi Fegyház és Börtön aulájában. A tragédia évfordulóján, július 27-én délelőtt az intézet dolgozói megkoszorúzták ezt az emlékhelyet és a Belvárosi temetőben sírhelyüket.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció