A drogprevenció folytatódik

Publikálva: 2017. május 22.

Intézetünk vendége volt 2017. április 17-én dr. Zacher Gábor a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, akitől a börtönrádióban a mai magyar droghelyzetről kérdeztek a műsorszerkesztők, illetve az érdeklődőknek színvonalas előadást is tartott.

A fogvatartottakkal végzett hatékonyabb prevenciós munkavégzéshez az intézet lehetőséget biztosít arra, hogy olyan vendégeket és előadókat hívhassanak meg, akik előadásaikkal, beszámolóikkal még eredményesebbé teszik ezt a munkát, így meghívásunknak eleget téve vendégünk volt dr. Zacher Gábor főorvos, aki gyakran nevelő céllal is nyilatkozik, amivel fontos információkat képes átadni az embereknek, főleg a fiataloknak.

Fotó: Gy-M-S. Megyei Bv. Intézet

Dr. Zacher Gábor a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1986-ban végzett, korábban mentőzött, majd a sürgősségi betegellátásban helyezkedett el, ami azért jelentett számára kihívást, mert ott azonnali döntéseket kellett hoznia, ezt követően 2013-ig a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ klinikai toxikológiai osztályának főorvosa volt. 2014-től pedig a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője. 

A főorvos előadása során bemutatta a mai magyar droghelyzetet. Elmondta, hogy ma Magyarországon 250 új szer van a piacon, ami miatt „nehéz helyzetben van a szakma”.Ezenkívül statisztikai adatokra is rámutatott, miszerint hétvégente 300-350 ezer ember használ valamilyen kábítószert, de ebből csak 20 ezer a függők száma. Az alacsony iskolai végzettségűek 25-27 %-a használt már valamilyen drogot élete során mégis a legveszélyeztetettebbek a fiatalok.

Az ismert szakember azt is elmondta, hogy mennyire fontos a megelőzés szempontjából már gyermekkorban a jó szülői minta, az értékrend és a megfelelő jövőkép kialakítása.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció