A fogvatartottak újítják fel a győri börtönt

Publikálva: 2016. április 19.

Nem alkalmaznak vállalkozókat a körlet, illetve a hivatali részleg teljes belső felújítására a Jókai utcai előzetesházban.

Három évvel ezelőtt  kezdődtek a győri börtönben a felújítási munkák, amelyek lényegében azóta tartanak. Elsőként a zárkákban addig csak függönnyel eltakart mellékhelyiségeket fallal választották le. Először a nagyobb, az utóbbi hónapokban pedig a kisebb alapterületű zárkákban tették emberibbé a körülményeket.
 
Ehhez az országos parancsnokság 9 millió forintot biztosított, amit itt helyben további 3 millióval egészítettek ki – tudtuk meg Mihály Attilától, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokától. Az ezredes elmondta azt is, a most műszaki átadás előtt álló zárkákban módosították a betekintőnyílások helyét, kifestettek, megújították a bútorzatot, a szurkos padlózat helyett járólapot raktak le, kicserélték a falban futó vezetékeket, bevezették a meleg vizet, felújították a lefolyó-elvezető emésztőrendszert és egy elszívórendszer is kiépült.

Fotó: Mészáros Mátyás - Kisalföld
 
Mindezt a körlet helyiségeinek több mint felében megtették, így ezekben a falbeépítések miatt már nem fér el három ágy. Azaz kétszemélyes zárkákká váltak, amelyek a parancsnok szerint így már az uniós és az önmagukkal szemben támasztott elvárásoknak is megfelelnek. 
Az épületben felújították a konyhát, amelynek kapacitása  500 főre nőtt, és az irodai szintet is felújítják.
 A munkálatokat teljes mértékben a többségében jogerősen elítélt rabok végzik. Az intézmény alapvetően az előzetes letartóztatásban lévők fogva tartására szolgál.
 
Jelenleg a falak mögött 200 fő él, most  51-en vesznek részt a felújításban. Mihály Attila szerint ez talán lassúbb, mintha profi kivitelezőt bíztak volna meg, de az intézmény így meg tud felelni annak a társadalmi elvárásnak, hogy munkát biztosítson az elítélteknek. A börtönben egyébként költségvetési munkáltatás is zajlik, kisüzemükben varrással, csomagolással is foglalkoznak a fogházra vagy börtönre ítélt rabok.
 
A parancsnok megjegyezte,  a közelmúltban a Belügyminisztérium segítségével megtörtént 130 éves épületük műszaki felmérése, és elkészült energetikai felújításának terve. A külső homlokzatot, nyílászárókat, világítást és fűtési rendszert érintő felújítás mintegy 300 millió forintba kerülne, a forráshoz pályázati úton talán már az idén hozzá tudnak jutni.  

Wurmbrand András, Kisalföld              
Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/a_fogvatartottak_ujitjak_fel_a_gyori_bortont/2470996/

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció