A kis herceg

Publikálva: 2014. szeptember 3.

A Fiatalkorúak Bv. Intézetében a fogvatartottak előadásában bemutatásra került A kis herceg vándorlása című zenés színdarab.

Közel 70 fő fiatal- és 45 fő nagykorú fogvatartott részvételével  került sor augusztus 31 -én Tökölön, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében  A kis herceg vándorlása című zenés színdarab bemutatására, a fellépőket egy fogvatartott társuk  készítette fel  az előadásra.  A darab a barátságról és a szerelemről, a legtisztább, örök emberi érzésekről szól, melyek minden élethelyzetben aktuálisak az emberek számára. Az előadás célja, hogy elgondolkodtassa a nézőközönséget arról, hogy mi a helyes és mi nem.

A fogvatartotti visszajelzések alapján elmondható, hogy örömmel fogadták az előadást, melyből még több alkalom is megszervezésre kerül annak érdekében, hogy az intézetben elhelyezett közel 850 fő, továbbá a Bv. Központi Kórház fogvatartotti állománya is meg tudja azt tekinteni.

Fk. Bv. Int. Tököl

Fk. Bv. Int. Tököl

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció