A Magyar Börtönügyi Társaság Történeti Szekciójának tudományos ülése

Publikálva: 2015. november 2.

A Magyar Börtönügyi Társaság Történeti Szekciója tartott ülést a Budapesti Fegyház és Börtönben október 30-án, Dr. Estók József ny. bv. dandártábornok, szekcióvezető elnökletével.

A fórumon Dr. Zinner Tibor egyetemi tanár „Megtorló börtönügy a Rajk-per időszakában” címmel tartott előadást. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyes vonatkozásait is érintető, a második világháborútól a rendszerváltásig terjedő időszakot átívelő tudományos értekezés bemutatta, milyen káros hatásokat gyakorolt a politikai megtorlás igénye az igazságszolgáltatásra. Az előadó a börtönügyet „velünk élő történelem”-ként aposzrofálta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a múltbeli események megértése – mely csak a magyar történelembe integráltan történhet -, jelenbeli helyzetünk és szabadságunk értelmezését is elősegíti. 

Forrás: BFB

Az előadást, illetve a hozzászólásokat követően Dr. Estók József ny. bv. dandártábornok röviden értékelte a Történeti Szekció tárgyévi tevékenységét, ismertette a következő időszak tervezett feladatait, valamint megkezdte az ezekhez szükséges előkészületeket. 

Forrás: BFB

A zárszóként elhangzott köszönetnyilvánítások mellett a hallgatóság ígéretet kapott arra, hogy a közeljövőben a Mindszenty-per anyagát dolgozzák fel a tudományos fórumon.

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció