A magyar filmkészítés doyenje intézetünkben

Publikálva: 2016. augusztus 23.

Intézetünk vendége volt a közelmúltban Mihályfi Imre filmrendező, aki A közös bűn című 1977-ben készült filmjével kapcsolatban érkezett hozzánk.

A film alapja egy egykor Győrben élő és alkotó írónő, Galgóczi Erzsébet munkája. A mű 1956-ban játszódik: novemberben két fiú kér szállást az ország határának közelében levő tanyán, mivel Nyugatra akarnak szökni. Csakhogy reggelre az egyik fiú, T. István szétveri egy fejőszékkel társának fejét, majd eltűnik.

A bűncselekmény, és annak társadalmi súlya kínált alkalmat arra, hogy az intézet vezetése - okulás céljából - a fogvatartottak számára levetítse a filmet, és a vetítésre meghívja a film rendezőjét, a Televíziós Művészek Társaságának elnökét, Mihályfi Imrét.

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet
A filmvetítés után a fogvatartottaknak lehetőségük volt a filmről, és az annak kapcsán felmerülő életkérdésekről beszélgetni, együtt gondolkodni az alkotóval többek között arról, hogy a bűn mennyiben egyéni és mennyiben közös - akár társadalmi - felelősség.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció