A Mikulás tényleg mindenkihez eljut

Publikálva: 2016. december 12.

A fogvatartottak gyermekei is kaptak Mikulás csomagot a nyíregyházi börtönben.

Különleges módon jutott el a Mikulás az éppen börtönbüntetésüket töltő elítéltek gyermekeihez. Egy páran a fogvatartottak közül fáradtságot és szabadidőt nem kímélve komplett szórakozató műsort állítottak össze, hogy a jutalomból kapott családi beszélőre érkező családtagokat meglepjék. December 5-én háromszor is előadták kis műsorukat, ugyanis három turnusban tartottak ünnepi beszélőt az intézetben.
Az előadás egy zenés bevonulással kezdődött, majd az egyik fogvatartott egy karácsonyi mesét olvasott fel, amíg a többiek bábjátékkal színesítették az elhangzottakat.
Ezek után megérkezett a Mikulás is két krampusz kíséretében. Minden gyermekkel váltott pár szót az előzőleg leadott személyes információk alapján, azt az illúziót megtartva a kicsik előtt, hogy a Mikulás mindenről tud. Az átadott csomagok sem mindennapiak voltak, ugyanis ezeket is a kiétkezés során az elítéltek a saját pénzükből állíthatták össze gyermekeik részére.
Természetesen a közös éneklés sem maradt el, sőt az előadás végén az egyik krampusz még a Mikulást is táncra perdítette.

Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció