A szakma kiváló mesterei Szegeden

Publikálva: 2015. szeptember 10.

Szeged csapata nyerte a büntetés-végrehajtás mestere országos szakmai vetélkedőt, amelyet szeptember 4-én, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási és Rehabilitációs Központjában, Igalon rendeztek. A kétnapos versenyt a nyár folyamán regionális versenyek előzték meg, különböző helyszíneken 28 büntetés-végrehajtási intézet versenyzői mérték össze tudásukat.

Fotó: Apró Andrea

Igalon a döntőbe jutott hat csapat tagjai elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg. Érdekessége volt a versenynek, hogy az éj leple alatt egy „szökött” elítéltet állítottak elő villámgyorsan a szegediek, de volt szituációs lőgyakorlat és egy húszoldalas teszt kitöltése is.

Fotó: Apró Andrea

Az eredményhirdetés után Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok elmondta, hogy büszke arra, hogy Szegeden a szakma kiváló mesterei teljesítenek szolgálatot, majd gratulált a csapatnak.

Fotó: Apró Andrea

A Szegedi Fegyház és Börtön dolgozói már második alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára a kétévente megrendezett rangos szakmai vetélkedőn.

Fotó: Apró Andrea

A győztes csapat tagjai: Dr. Szentesi-Nagy Mariann címzetes százados, Zombori Zoltán százados, Légrády Zoltán címzetes százados, Tóth László címzetes főtörzszászlós, Szántó Sándor törzszászlós, Bite Sándor törzszászlós.

Fotó: Apró Andrea

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció