A Színészválogatott focizott a Gyűjtőben

Publikálva: 2015. június 19.

Idén ismét elfogadta a Budapesti Fegyház és Börtön meghívását a Magyar Színészválogatott. Az 1926-ban alakult labdarúgócsapat jelenlegi kapitánya Nemcsák Károly színművész, és évente körülbelül 40 mérkőzést játszanak. A 2015. június 18-án megrendezett kispályás focitornán a Budapesti Fegyház és Börtön csapata mellett a Fővárosi Bv. Intézet fogvatartottai is megmérkőztek a színészekkel.

Forrás: BFB

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendás támadó középpályása, kétszeres magyar, háromszoros osztrák bajnok, aki edzőként is sikeres eredményeket ért el. A pályán zajló eseményeket Horti Gábor sportújságíró közvetítette a mintegy 200 fős közönségnek.

Forrás: BFB

Forrás: BFB

A nyitómeccset a Fővárosi Bv. Intézet 4:0 arányban nyerte meg a Színészválogatott ellen. Ezt követően a művészek és a Budapesti Fegyház és Börtön közötti mérkőzés a házigazda 2:1-es győzelmével zárult. A fogvatartotti csapatok közül a Fővárosi Bv. futballistái bizonyultak jobbnak, hiszen 4:1-re nyertek. 

Forrás: BFB

A torna győztesének járó vándorkupa megérdemelten maradhat továbbra is a Fővárosi Bv. Intézet csapatánál, a Színészválogatott tagjai pedig a sportélmények mellett az elítéltek által készített emléktárgyakkal térhettek haza.

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció