Adorján Nap 2017

Publikálva: 2017. szeptember 7.

Az idei évben is ünnepélyes keretek közt emlékeztünk Szent Adorjánra, a Büntetés-végrehajtási Szervezet védőszentjére. A helyi ünnepség során elismerések átadására került sor.

Az ünnepség Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere ünnepi parancsának felolvasásával kezdődött. Ezt követően került sor a helyi elismerések átadására, majd Soczó László bv. ezredes, intézetparancsnok mondta el ünnepi beszédét, és köszönte meg a jutalmazottaknak és rajtuk keresztül minden állományi tagnak a tisztes helytállást.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
2017. szeptember 7-én a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartott központi ünnepségen kollégáink közül Deli Zoltán Gyula címzetes bv. főhadnagy, reintegrációs tiszt részesül elismerésben.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet
Intézetünkben tartott helyi ünnepségen az alábbi kollégáink kaptak parancsnoki dicséretet és ajándékutalvány elismerést:
Győrfi Antal bv. törzszászlós, biztonsági főfelügyelő, Dömötör Andrea címzetes bv. törzszászlós, főápoló, Kiss Bálint címzetes bv. főtörzsőrmester, mb. műveleti főfelügyelő, Fojdl Ferenc bv. őrmester, gépjárművezető, Till Zoltán közalkalmazott, főelőadó, Koller Andrea közalkalmazott, előadó.

Elismerésben részesült kollégáinknak ezúton is gratulálunk!

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció