Állatterápia Debrecenben

Publikálva: 2015. február 13.

Immáron második fogvatartotti csoport bevonásával zajlik a debreceni intézetben állatterápiás foglalkozás. A Debreceni Kutyaiskola Közhasznú Egyesület közreműködésével, pénteken a kutyaterápiás program újabb állomásán 7 fogvatartott találkozott négylábú „társával”.

„A kutyának (...) rendkívüli képessége van arra, hogy mintegy aláállványozza az emberi ént.”Agatha Christie

 Az intézet vezetése örömmel vette és karolta fel a civil szervezetnek az állatterápia fogvatartotti célcsoportjának bevonására irányuló kezdeményezését.

Forrás: HBM BVI

A helyi sajtó érdeklődésére is számot tartó esemény egy több hetes sorozat állomása, mely a fogvatartottak reintegrációja érdekében végzett intézeti tevékenység kipróbált, eredményekkel kecsegtető innovatív és alternatív formája. Ebben a terápiás folyamatban nagyon fontos szerepe van a kötődésnek, hiszen az ember és állat közötti kapcsolat számos a reszocializációs célt támogató viselkedésmintát képes kialakítani és attitűdmódosulást elérni. A résztvevő fogvatartottak hasznosnak ítélik a foglalkozásokat, azokon szívesen vesznek részt.

A program egyben szerencsés találkozása az intézeti és a közreműködő civil szervezet céljainak, hiszen a fogvatartotti reintegrációt támogató jellege mellett, az engedelmességi gyakorlatokon résztvevő menhelyi kutyák gazdakereső programjának is alapja.

Forrás: HBM BVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció