Állományértekezlet Kecskeméten

Publikálva: 2016. február 4.

Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok általános helyettese értékelte intézetünk tavalyi évi munkáját és meghatározta az idei év fő feladatait. Az állományértekezletre meghívtuk a városi önkormányzat vezetőit, a társszervezetek képviselőit és a civil együttműködő partnereinket is.

Fotó: BKKM Bv. Intézet

Tábornok úr prioritásként határozta meg a próbaidős állománnyal való foglalkozást, a személyi állománnyal való egységes követelménytámasztást, és a munkáltatás további bővítését. Köszönetét fejezte ki az intézet dolgozóinak az alapfeladatok és a vállalt plusz feladatok kiváló szintű teljesítéséért.

Fotó: BKKM Bv. Intézet

Dr. Zakhar Tibor jelentésében elmondta, hogy az év során jelentkező feladatokat az állomány teljesítette és ezért minden kollégának köszönet jár. Hangsúlyozta, hogy a fogvatartottak munkáltatását az intézet egész évben kiemelt feladatként kezelte, a dolgozó elítéltek létszámának növelése érdekében több kecskeméti vállalkozással egyeztettünk, amelyek eredménye a tavalyi és az idei évben is érezteti pozitív hatását.

Fotó: BKKM Bv. Intézet

Az elítéltek társadalmi visszailleszkedésének elősegítésében a kecskeméti intézet igyekszik minden lehetőséget megadni, ennek eredményeként 2015-ben a reintegrációs őrizetbe helyezések számát tekintve élen jártunk. Az ország déli határszakaszán létesített ideiglenes határzár építésében is meghatározó szerepet vállaltunk. Szeptemberben a Madaras-Bácsalmás-Kunbajai határszakaszon dolgozó fogvatartottak és kollégák, valamint a háttérmunkákban itthon dolgozó munkatársak is kiválóan teljesítettek. 2016-os feladatok közül az intézet parancsnoka az intézet 40 fős férőhelybővítését emelte ki, ismét csatlakozva az országos férőhelybővítési programhoz. A megvalósulás után a jelenlegi 59 helyett 99 férfi elítélt elhelyezését tudjuk biztosítani.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció