Általános iskolai tanévzáró ünnepség a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben

Publikálva: 2017. július 1.

A reintegráció jegyében az intézetben is kiemelt figyelmet kap a fogvatartottak munkáltatása mellett az oktatás és képzés témaköre. 2017. június 27-én – immáron második alkalommal – búcsúztattunk tanévet a Gyorskocsi utcai objektumban.

Az ünnepség a 7-8. osztályt egyben elvégző, ballagó diákok búcsúztatásával vette kezdetét, melynek keretében a 9. osztályt elvégző női fogvatartottak köszöntötték őket alkalomhoz illő rövid verses, prózai, valamint zenés előadásokkal.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A dunaújvárosi székhelyű Kálvin János Református Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola igazgatója, Szloboda Zoltán adta át a bizonyítványokat 16 fő ballagó, 7-8. osztályos tanuló, valamint a 28 fő 9. osztályt sikeresen elvégző női fogvatartott részére és gratulált a sikeres tanévzáráshoz.  Fazekas Szilvia bv. alezredes, parancsnokhelyettes asszony köszöntő beszédében elmondta, hogy reméli, hogy a női fogvatartottak szabadulásukat követően fel tudják használni az intézeti oktatás során megszerzett tudást. Az intézet a jövő tanévben is számít az iskola pedagógusainak munkájára.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció