Angol nyelvű adással erősít a Sing Sing Fm Győr nevű börtönrádió

Publikálva: 2017. július 10.

A kisalföldi megyeszékhely büntetés-végrehajtási intézetében másfél éve működik börtönrádiós program a budapesti Adj Hangot Egyesület, Mihály Attila az intézmény parancsnoka, és három győri mentor jóvoltából. A váltakozó létszámmal, de folyamatosan üzemelő reintegrációs kezdeményezés minden héten új műsorral várja a hallgatókat. A médium adása a belső televíziós hálózaton érhető el, a szintén tájékoztatásra szolgáló képújság alatt.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a külföldi fogvatartottak száma az intézményben, nekik szerettek volna valahogy segíteni azok a rádiósok, akik már régóta a csapatot erősítik. Gyula a kezdetektől főszerkesztője a Sing Sing Fm Győrnek; kérdésünkre elmondta, a pluszmunka helyett inkább az lebegett a szemük előtt, hogy új kihívásokat találjanak a rutinná vált, de mindegyikük által rajongásig szeretett szabadidős elfoglaltságban.

 Fotó:Marcali GáborEbben nagy segítsége volt a szerkesztőségnek Iván, aki szerb nemzetiségű fogvatartott, viszont anyanyelvi szinten beszél angolul. Ez egyébként a közös nyelv a külföldi elítéltek és az őrök között is. A cél egyfajta nyelvtanítás – emelték ki a rádiósok. De nem a legbonyolultabb nyelvtani szabályokat szeretnék elmagyarázni a nem magyar ajkú társaiknak, sokkal inkább a hétköznapokban segítenék őket. Ennek megfelelően a tervezett leckék között szerepel a napszaknak megfelelő köszönés elsajátítása, a kérem és az akarom közötti különbségek megértetése és az a számunkra egyszerűnek tűnő dolog is, hogy hogyan kell elmondani, ha fáj valamijük.

A Sing Sing Fm Győrben egyébként is megjelenő börtöninfók helyet kapnak az angol nyelvű műsorban is, valamint a sokakat érintő, büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogszabály-módosításokról is beszámolna a műsor szerkesztője. Iván nagyon szereti a történelmet, különösen érdekesnek találja hazánk múltját, így első műsorában hallgatóinak mesélt Magyarország kultúrájáról, földrajzi elhelyezkedéséről, de kiemelte a fővárost, Budapestet, és a legfontosabb látnivalókat is.
A visszajelzések nagyon pozitívak. Az intézmény vezetése is üdvözölte a kezdeményezést, a külföldi hallgatóság pedig először meglepődött, hogy rájuk is gondoltak a rádiósok, de nagy örömmel fogadták a műsorokat, és minden héten várják az újabb adást.

Bajzát Zsuzsanna, Győr+ Rádió

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció