„Angyalok” is voltak a Mikulásünnepségen

Publikálva: 2017. december 7.

Lármától volt hangos a Venyige utcai objektum színházterme. A hangzavart több mint száz gyermek okozta, ugyanis ott járt a Mikulás a manóival és krampuszával.

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

December 6-án a Fővárosi Bv. Intézet és a Budapesti Fegyház és Börtön, valamint az intézetekhez tartozó szakszervezetek közös szervezésben idén is megrendezték a Mikulásünnepséget a bv. intézetekben dolgozók gyermekei számára .
A Venyige utcai objektum színháztermében az idei eseményre 120 gyermeket és szüleiket vártak a szervezők, akik immár harmadik éve szervezik meg a programot. Az ünnepi hangulatú várakozást a műsor előtti rajzolás tette izgalmassá – a szervezők biztosítottak színes ceruzákat, kiszínezős rajzlapokat, amiket a Télapónak ajándékozhatták a kicsik – de rajzfilmet is vetítettek nekik és gondoskodtak finom süteményekről is.

Fotó: FBVI

Az abszolút gyermekközpontú műsort a mikulásajándék.hu előadói tették színesebbé. Ők vállalták ugyanis, hogy a „Krampusz a dobozban” című műsorukkal szórakoztatják a gyermekeket, akik így szinte el is feledték az érkezésük célját, hogy találkozhassanak a Télapóval, aki a temérdek elfoglaltsága miatt jelentős késéssel ugyan, de végül megérkezett közéjük.

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Érkezése egyből észrevehető volt, ugyanis az addig csendesebb, kevésbé érdeklődő gyermekek szeme is azonnal csillogóvá vált. Mindegyikük vidám integetéssel viszonozta a Mikulás feléjük tett kedves üdvözlését, aki aztán nagy meglepetésre egy zenés-táncos darab kellős közepén találta magát, mint főszereplő. Az interaktív előadásba a gyermekek szívesen részt vettek, igyekeztek a krampusz ellen, a manók oldalára állva segíteni a Mikulást, hogy végül megtalálja a nekik hozott ajándékokat.

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

A szervezők által összeállított csomagokat név szerint szólítva adták át a gyerekeknek, akik azt boldogan vették át, és többen közülük rajzokkal honorálták meg a Mikulás ajándékát. Az átadásokat követően lehetőség volt a közös fotózásra, sőt még éneklésre is.

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVI

Fotó: FBVIAz esemény másik apropója az volt, hogy a szervezők – gondolva az olyan gyermekekre, akik évről-évre szerényebb körülmények között töltik el az ünnepeket – azt kérték a szülőktől, hogy gyermekük már megunt, nem használt játékai közül adományként ajánljanak fel egyet, amelyet később a Mikulásgyárnak szeretnének odaadni, akik eljuttatják azokat a rászorulókhoz. A szülők meghallották a felkérést, volt, aki több mindennel is igyekezett segítséget nyújtani.

Összességében nagyon jó hangulatban, gyermekmosolygással zajlott az ünnepség, a szülők arcán látszódott az elégedettség, ahogyan az Angyal családén is. Gábor, a családfő elmondta, hogy – "Már három éve, minden évben elhozzuk a három gyereket, mert szeretnek itt lenni, élvezik a műsort. Nekünk is jó, hogy olyan szórakoztatásban lehet részük, amit egyébként csak pénzért kaphatnánk meg, így pedig azon felül, hogy együtt van a család, még annak is örülök, hogy a párommal együtt mi is kikapcsolódunk, a gyerekek meg jól érzik magukat a többi gyerekkel együtt. Csak megköszönni tudjuk a szervezőknek a lehetőséget." – ezzel zárta gondolatait.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció