Aranykor a börtönben

Publikálva: 2018. július 17.

A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, valamint a Börtönmúzeum együttműködése eredményeként, 2018. július 11-én a sátoraljaújhelyi bv. intézetben is látható volt az Arany 200 busz tárlata.

(fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

A Petőfi Irodalmi Múzeum által egy átalakított buszon rendezett mozgókiállítás tavaly indult egyéves országjárására és a határontúli magyarlakta vidékekre, hogy Arany János születésének bicentenáriumán így vigye hírét a költő munkásságának, így vigye közelebb életművét azokhoz, akik a különböző településeken vendégül látják a buszt. A mozgótárlat a rendezők szándéka szerint: „egyedi látványvilágú kiállítás, mely versek, képek, különféle dokumentumok és relikviamásolatok segítségével mutatja be Arany János életművét, kapcsolatait, költészetének máig ható jelentőségét. A buszba manuális játékok és a digitális eszközök is beépítésre kerültek, melyek nem csupán szórakoztató élményt nyújtanak, de mélyebb tudást is közvetítenek. A kiállításhoz kérhető tárlatvezetés illetve foglalkozás is, hiszen a buszt minden helyszínen múzeumpedagógus kollégák kísérik.”

(fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

Így volt ez Sátoraljaújhelyen is, ahol két hétig A Magyar Nyelv Múzeumának múzeumpedagógusa koordinálta a helyi és a városkörnyéki helyszíneken a megjelenéseket. A Börtönmúzeummal fennálló jó szakmai kapcsolatnak és az intézeti vezetés nyitottságának köszönhetően a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön állománya és elítéltjei számára is lehetőség nyílt az interaktív kiállítás megtekintésére, amikor a regionális média érdeklődését is felkeltve, az intézet falai közé begördült az Arany 200 busz.


(fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

(fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció