Az adventi időszak végén összetett program vette kezdetét a börtönkápolnában

Publikálva: 2015. december 23.

December 22-én, az adventi időszak zárásaként összetett programmal készültek a szervezők. A hagyományos ökumenikus istentisztelet, valamint a karitatív szervek csomagosztása mellett Nagy Márta festő kiállításának megnyitójára, illetve a VIII. országos bibliaismereti vetélkedő helyi eredményhirdetésére is sor került.

Évek óta hagyományosan a történelmi és a missziós tevékenységet ellátó kisegyházak képviselőinek részvételével ökumenikus istentiszteletnek ad otthont intézetünk börtönkápolnája, ahol a megjelent lelkipásztorok és egyházi vezetők rövid igehirdetést tartanak.

Fotó: Lelovics Zoltán

Ennek keretében az idei évben részt vettek a katolikus, az evangélikus, valamint a református egyházak képviselői, illetve a Hit Gyülekezete. Dr. Budai István ezredes úr ez alkalommal fejezte ki köszönetét az egyházak, valamint a civil szervezetek fogvatartottak irányába végzett áldozatos munkájáért. 
Az istentiszteletet követően a VIII. országos bibliaismereti vetélkedő helyi eredményhirdetése következett, melynek során az intézet parancsnoka az első öt helyezett részére oklevelet és könyvet ajándékozott. A vetélkedő sajátossága, hogy határainkon kívüli, magyar lakta területen lévő büntetés-végrehajtási intézetek is bekapcsolódtak a teszt megírásába, és a részt vevő fogvatartottak számát tekintve Balassagyarmaton jelentkeztek a legtöbben,  46-an – mondta el bevezetőjében Varga László börtönlelkész.

Fotó: Lelovics Zoltán

Nagy Márta helyi illetékességű művésztanár, festő adventi és karácsonyi témájú alkotásainak kiállítását István Gyöngyi, a börtön programszervezője nyitotta meg, melynek során megismerhettük az alkotó életpályáját és festészetének jelentősebb állomásait. A 19 festményből álló kiállítás január végéig tekinthető meg az intézet börtönkápolnájában.

Fotó: Lelovics Zoltán
Karácsony közeledtével fontos, hogy olyan személyek is érezzék a gondoskodást, akik szeretteik nélkül töltik a karácsonyt, és szociális helyzetüknél fogva nem számíthatnak családi támogatásra. Ezeknek az embereknek nyújtanak segítséget karitatív szervek és egyéb szervezetek, akik évről évre felajánlásaikat elhozzák intézetünkbe. Most a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete, a Mécses Szeretetszolgálat, a Hit Gyülekezete, valamint a Hetednapi Adventista Egyház összesen 85 személy részére biztosított karitatív csomagot.

Fotó: Lelovics Zoltán
Köszönjük a felajánlásokat, Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció