"Az égig érő paszuly" - egy börtönkert története

Publikálva: 2015. augusztus 19.

Sajnos az elmúlt időszakban az intézet ún. füves sétaudvara siralmas látványt nyújtott. Bár a várostól néhány éve kapott beton pingpongasztalt nagy örömmel fogadta az intézet – a fogvatartottak azóta is nagy lelkesedéssel játszanak rajta –, de akkor ehhez a zöldterület egy részét fel kellett áldoznunk. Azután az ásott kút beomlása miatt rövid időn belül a maradék fű is oda lett, a sétaudvar egy részét hetekre le kellett zárni. Az intézetnek önerőből maximum a sportolástól elzárt terület újrafüvesítését sikerült volna megoldania.

2015 nyarán kapva kaptunk a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által kiírt „Reintegrációs program megvalósítása a nyár jegyében” című pályázaton, mertünk nagyot álmodni: a kopár, megannyi bakancs által legyúrt földdarab helyére egy kedves virágoskertet vizionáltunk, melynek megtervezéséhez segítséget kértünk a Tubakert Kft-től.

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet

A cég profi kertépítéssel foglalkozik hosszú évek óta; elhivatottságukat, profizmusukat mi sem bizonyítja jobban, mint elnyert díjaik: 2011-ben és 2013-ban ezüstérmesek, míg 2014-ben aranyérmesek lettek a Magyar Kertépítők Versenyén.

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet


A Kft ügyvezető igazgatójában, Tuba Péter úrban rögtön partnerre leltünk: ingyen elvállalta az általunk megálmodott kiskert látványtervének elkészítését, majd összeállította a szükséges növények listáját. Vállalta azt is, hogy amennyiben pályázatunkkal elnyerjük a kívánt összeget, a kiszállításkor ültetési- és gondozási tanácsokkal lát majd el bennünket, ezzel a kertépítés költségét – a fogvatartottak kétkezi munkáját kihasználva – megtakaríthatjuk, a teljes elnyert összeget a virágok és cserjék beszerzésére fordíthatjuk.

A pályázat benyújtása után méltán reménykedtünk a kedvező elbírálásban, hiszen mi magunk nagyon bízunk benne, hogy a megálmodott kert több szempontból is pozitív hatással lesz fogvatartottjainkra. Csak néhány a sokból: a tervezett „gyógyító kert” kialakítása várhatóan elősegíti a feszültségek feloldását, mind a kertet passzívan szemlélő, mind aktív használók körében. Minden korosztály számára lehet kertgondozási feladatot adni, ezáltal a felelősségérzet, az önbizalom és a gondoskodás átélése érzelmi fejlődéshez vezet. A kert fenntartása során a résztvevők közötti kommunikáció elősegíti a szociális készségek javulását. Az életvezetési képességek finoman fejleszthetők, mivel a kert életében folyamatos, egymásra épülő feladatokat kell elvégezni. A természettel való szoros érintkezésben spirituális élményt él át a kerthasználó. Röviden ennyi, de bőven lehetne még bővíteni a sort.

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet


Mivel pályázatunk elnyerte a bírálók tetszését is, rövid időn belül megvalósíthattuk az álmunkat elítéltek, előzetesen letartóztatottak bevonásával: mintegy 50 cm mélyen kicseréltük a talajt, majd elültettük a terveknek megfelelően a növényeket.
Miután a parancsnokság „zárkavirág” programunkat és a folyosók felvirágoztatási tervét is támogatta egy kisebb összeggel, a gyönyörű kert további gondozása az időközben megalakult kertészeti szakkör révén további feladatokat is kap majd, az intézetünkben megfordulók pedig ennyivel is igényesebb környezetben élhetnek az elkövetkezőkben.  

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet

 “Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” (Márai Sándor)
 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció