Az irgalom útját járták a Szegedi Fegyház és Börtön dolgozói

Publikálva: 2017. június 2.

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal szervezték meg a Büntetés-végrehajtás személyi állományának zarándoklatát május 31-én Mátraverebély-Szentkúton, ahol Bíró László tábori püspök volt a zarándokmise főcelebránsa, adta hírül a Magyar Kurír.

2016-ban, az irgalmasság évében a fogvatartottak zarándoklatát szervezték meg első alkalommal, majd a rabok beszámolói nyomán a büntetés- végrehajtásban dolgozók is megfogalmazták az igényüket egy hasonló programra. Idén a főszervező Hajdú Miklós sátoraljaújhelyi börtönlelkésznek, és az ügy mellé álló segítőknek köszönhetően megvalósult a szentkúti zarándoklat, amelyen országszerte 24 börtönből százharmincöt dolgozó vett részt.

Bvop Kommunikációs FőosztályA szentkúti kegytemplomban megtartott szentmisén Bíró László püspök volt a főcelebráns. „Az együttlétünk történelmi esemény, hiszen hazánkban első alkalommal kerül sor a börtönben dolgozók zarándoklatára” – hangsúlyozta a mise kezdetén a püspök. „Tisztelettel, alázattal állok itt azok előtt, akik az egész nemzet biztonságát szolgálják, mert ránk vigyáznak azáltal, hogy őrzik a börtönben lévő elítélteket, akik számára ugyanakkor életteret biztosítanak” Bíró László szentbeszédében kiemelte: Isten szeretetét nem lehet bedeszkázni.

BvOP Kommunikációs Főosztály

Ahogy XVI. Benedek mondta, amikor az ember becsapja Isten előtt az ajtót, Ő kinyitja az ablakot. Isten kezdeményez, s mi szüntelen felfelé. Hozzá vágyunk, amikor értelmünkkel az igazat, akaratunkkal a jót, esztétikai érzékünkkel a szépet keressük. Ilyen az ember. - mondta Bíró László.

Fotó: Szegedi Fegyház és Börtön

A zarándoklat délutánján a büntetés-végrehajtás dolgozói a kegyhely történetével ismerkedtek, majd csoportos beszélgetések következtek, papok, lelkészek vezetésével.
Az irgalom útján a Szegedi Fegyház és Börtönből nyolcan voltak ott az eseményen. Közülük Varró Kinga így összegezte a lélekemelő napot.
„Számomra a zarándoklat teljes lelki nyugalmat hozott a hétköznapjaimba. Jó érzés volt a természetben, a hegyek között eltölteni egy napot, hiszen így megismerkedhettem az ország többi Bv. intézetében dolgozó kollégákkal. A légkör családias volt, azt éreztem, itthon vagyok!”

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció