"Az vagy, amit eszel" - egészségprogram a fogvatartottaknak

Publikálva: 2017. augusztus 30.

Féléves egészségprogram vette kezdetét augusztus végén a Kalocsai Fegyház és Börtönben, amelynek célja, hogy megismertesse a fogvatartottakkal a teljes testi és szellemi fittség alapjait, ezzel is hozzájárulva a szabadulás utáni kiegyensúlyozott és egészséges élethez.

Purgel Adrien bv. hadnagy reintegrációs tiszt vezetésével elkezdődött az egészségprogram Kalocsán. Első alkalommal a szervezetre jótékony hatással bíró, különleges zöldségeket, gyümölcsöket és magvakat kóstolhatták meg az érdeklődő elítéltek. A kóstolás alkalmával előadást is hallottak ezen élelmiszerek pozitív tulajdonságairól, illetve egyéb felhasználási lehetőségeikről.

 Forrás: KFBT

Az egészséges táplálkozás ott kezdődik, hogy több friss gyümölcsöt és zöldséget, valamint halat és szárnyast eszünk, és a szénhidrátbevitel csökkentése mellett megpróbáljuk visszaszorítani a sok cukrot, sót és állati zsírt tartalmazó élelmiszereket.
A túlsúly egyébként hazánkban lassan nemzeti üggyé válik, hiszen Magyarország lakosságának közel fele túlsúlyos, és az elhízottak aránya is magas. Érdemes megjegyezni, hogy ugyan a túlsúly hátterében betegség, vagy genetikai hajlam is állhat, mégis legtöbbször az egészséges táplálkozás hiánya és a nassolás vezet a kilók gyarapodásához.

Forrás: KFBT

Forrás: KFBT

Az egészséges táplálkozás nem diéta és nem fogyókúra. Az egészséges táplálkozás egy olyan életmód, amely egyszerű változtatásokat eszközöl a megszokott étrenden a jobb életminőség és a boldogabb élet érdekében. Az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos ételek fogyasztása sokkal hatékonyabb módszer hosszú távon. Sőt, ha mindezt rendszeres testmozgással párosítjuk, akkor az átmeneti fogyókúrákhoz képest sokkal nagyobb valószínűséggel érjük el optimális testsúlyunkat.

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció