Bács-Kiskun megyei pártfogók találkozója

Publikálva: 2015. április 16.

A Bács-Kiskun megyében található büntetés-végrehajtási intézetek parancsnokai Kecskeméten találkoztak, hogy felosszák a megyében dolgozó pártfogó felügyelők illetékességi területeit. Az Állampusztai Országos Bv. Intézet, a Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet és a Kalocsai Fegyház és Börtön parancsnokai szakmai konzultációt folytattak Juhász Ferenc bv. főhadnaggyal, a BvOP Fogvatartási Ügyek Főosztálya, Pártfogó Felügyelői Osztály megbízott vezetőjével.

2015. január 1-jével az Igazságügyi Szolgálattól a büntetés-végrehajtási szervezethez kerültek a pártfogó felügyelők. Bács-Kiskun megyében február óta hárman dolgoznak, ketten közülük az év elején lettek pártfogók, a harmadik munkatárs viszont hosszú évek tapasztalatával rendelkezik. A megye mindhárom büntetés-végrehajtási intézetében, Állampusztán, Kalocsán és Kecskeméten is van pártfogó felügyelő. Hozzájuk jelenleg összesen 150 szabadulás előtt álló elítélt, illetve feltételesen szabadlábra bocsátott volt fogvatartott tartozik.

A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők munkája összetett. Feladatkörük egyik ága a reintegrációs gondozás, ez a munka még a börtönben történik, mialatt a fogvatartott jogerős büntetését tölti; valamint az utógondozás, amelynek lényege a fogvatartottak szabadulásra történő felkészítése és az esetleges bűnismétlés esélyeinek csökkentése.
A feltételes kedvezménnyel szabadultak vonatkozásában a pártfogó felügyelő elrendelésével kapcsolatos feladatok ellátása is a munkakörükhöz tartozik. Emellett a környezettanulmányok készítése és a pártfogó felügyelői vélemények készítése is feladataikat képezi.

 Fotó: Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció