Balassagyarmaton is ünnepeltük a Büntetés-végrehajtás Szakmai Napját

Publikálva: 2015. szeptember 14.

Szeptember 12-én Szent Adorján napja alkalmából színes családi programokkal ünnepelt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint az Ipoly Cipőgyár Kft. személyi állománya, családtagjaik és vendégeik.

Szent Adorján római katonaként harcolt a keresztények ellen, de látva az ő hithűségüket megtért, ennek következtében ő is üldözött lett, halál várt rá. Ő a büntetés-végrehajtás védőszentje, ünnepén szakmai napot tart a szervezet. Az évente hagyományosan megrendezett program rendszerint ünnepséggel kezdődik. Nem volt másképpen ez idén sem, így ünnepélyes keretek között 19 kolléga eredményes szakmai munkáját díjaztuk.

Fotó: Lelovics Zoltán

Az estig tartó rendezvény helyszíne a balassagyarmati strandfürdő volt, ami kitűnő választásnak bizonyult. A szervezők éltek is a lehetőséggel, minden korosztály megtalálhatta a számára leginkább érdekes alternatívát.

Fotó: Lelovics Zoltán

A gyermekek 13 féle népi játékot és kirakót próbálhattak ki, mindenki kedvére lovagolhatott, és motorozhatott.

Fotó: Lelovics Zoltán

Volt aszfaltrajzverseny, hajómodell bemutató, valamint a Cserhát Mentőkutyás Egyesület méltán népszerű kutyás és alpin bemutatója is szerepelt a programok között.

Fotó: Lelovics Zoltán

A kollégák elhozhatták szabadidős tevékenységük egy-egy szeletét és az élő zene mellett családi vetélkedőn is részt vehettek az érdeklődők.

Fotó: Lelovics Zoltán

Este zene, tánc, és mulatás várt mindenkire.

Fotó: Lelovics Zoltán


Köszönjük a szervezők munkáját és gratulálunk az elismerésben részesült kollégáknak!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció