Balassagyarmaton járt a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió

Publikálva: 2015. május 18.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Evangéliumi Börtönmisszió a közelmúltban Balassagyarmaton járt, hogy különleges programjukkal segítsék a fogvatartottak társadalmi reintegrációját.

A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió idén ünnepli fennállásának és tevékenységének 25. évfordulóját, melynek során évtizedes hagyományt teremtett a fogvatartottak lelki misszionálásában és egyben a társadalmi visszailleszkedésük elősegítésében. E tevékenységi körben különösen kiemelkedik a reintegrációs törekvésekben való kézzelfogható eredmények elérése, melynek következtében Csóti András bv. vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka elismerést adott át a szervezet vezetőjének az évfordulóra rendezett ünnepségen.

Fotó: Varga László
Ellátogattak tehát Balassagyarmatra is, hogy a közel kétórás program keretében kórusművek előadásával vallási tanúságtételt tegyenek, és helyes alternatívát kínáljanak a fogvatartottak számára a szabadulás utáni életre. A kórus többnyire német anyanyelvű tagjai megtisztelő módon magyarul énekeltek a közel 70 fős fogvatartotti közönségnek.
Az eddigi igen nehéz, de eredményes oktató és gondozó tevékenységüket köszönjük, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!  

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció