Befejeződött a szakmaképzés

Publikálva: 2015. október 5.

Újabb húsz fogvatartott kapott versenyképes szakmát a TÁMOP 5.6.3 projekt segítségével, amely nagyon hasznos lehet a szabadulás utáni reintegrációban.

A Támop 5.6.3-as projekt keretén belül, a festő szakmaképzés lezárultával újabb fogvatartottak vizsgáztak és vehették át az oklevelüket. A hónapok óta tartó képzés egy elméleti és egy gyakorlati modulból állt össze.

 Fotó: BVOPA gyakorlati rész alatt a fogvatartottak összesen 302 órában végezhettek meszelést, glettelést, gipszelést, tapétázást, vonalazást, él-kiképzést és foglalkozhattak felületismerettel, valamint az anyagok bekeverésének lépéseit is elsajátíthatták.

A 178 órányi elméleti modulban pedig építőipari alapismereteket, szobafestés-díszítést, valamint a tapétázás alapjait tanulhatták meg.

A szakmaképzést kommunikációs-, agressziókezelő- és életvezetési tréning előzte meg, ahol a fogvatartottak szeptember 28-29-én mind elméletben, mind gyakorlatban sikeres vizsgát tettek, és ezzel bizonyítványt is szereztek.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A gyakorlat keretén belül több zárkát, folyosószakaszt meszeltek ki, csöveket festettek és mázoltak le a fogvatartottak. A képzés sikeresen zárult, nagyon hasznos volt mind az elítéltek részére – hiszen ők a kinti életben is hasznosíthatják majd a tanultakat –, mind a bv. intézetnek, mivel a gyakorlati idő alatt sikerült megújítani a zárkákat és a folyosókat.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció