Befejeződött az átépítés

Publikálva: 2017. augusztus 1.

Megújult a nyíregyházi börtön aggregátor udvara. A személyi állomány részére egy teljesen új pihenő-, tartózkodó helyiség került kialakításra az eddig kihasználatlan területen.

2017. július 14-én befejeződtek a munkálatok, majd a műszaki átadás-átvétel után birtokba is vehette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási állománya az újonnan felépített helyiséget.

A tavalyi év végén kezdődött a munka, akkor, amikor az I. fokú építési hatóság jóváhagyta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet által benyújtott kérelmet, amelyben a közel 51 négyzetméternyi, eddig kihasználatlan aggregátorház udvarának beépítését kérte. A zord téli időjárás miatt ez év márciusában kezdődhettek el az előkészületi munkák, amelyet Lengyel István magasépítő mérnök, mint felelős műszaki vezető felügyelt és irányított. A felmérési és építési engedélyezési eljáráshoz szükséges műszaki dokumentációk elkészítését a B5 Építészstúdió Kft. végezte el az engedélyezési és kiviteli tervek szerint.
A munkafolyamatok – saját kivitelezésben – az intézet szakmai ismeretekkel rendelkező dolgozóinak és fogvatartottjainak közreműködésével történtek.
Mint minden „civil életbeli” építkezési munkálatnak, itt is meg kellett felelni a jogszabályi előírásoknak és e-naplót kellett vezetni az építkezés teljes ideje alatt. 
Az építkezés ideje alatt többek között bontási, betonacél-szerelési, vízszerelési, hőszigetelési, gipszkartonozási, festési és burkolási munkálatokat is végeztek a munkaterületen dolgozó elítéltek.

Így kezdődött:

 Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

A munkafolyamatok közben:

Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

Ilyen volt és ilyen lett:

 Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció