Bibliamásolás

Publikálva: 2015. április 15.

Bibliát másolnak a fogvatartottak és a személyi állomány tagjai Állampusztán.

Kézzel írott Bibliát szán ajándékba Ferenc pápának több büntetés-végrehajtási intézet. Csorba József, az intézet katolikus lelkipásztora kérte a börtön dolgozóit és elítéltjeit, hogy másoljanak szép kézírással egy oldalt a Bibliából.
A börtönbe március végén hozták a speciális papírt a másoláshoz. Az intézet dolgozói közül 50-en ragadtak tollat. A fogvatartottak nagy odafigyeléssel, koncentrálással igyekeztek eleget tenni a nemes feladatnak. Több, mint 50 fő vett részt a másolásban.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Intézetünk Ézsaiás könyvéből másolt egy részletet, valamint a Makabeusok II. könyvét formázta.
A Szegedről indult kezdeményezésben több intézet, rendőrség, civil szervezet, könyvtár is részt vesz. A kész másolatokat április végén juttatjuk vissza a plébániához. A tervek szerint a kézzel írott szöveget szeptemberben zarándokok viszik Rómába Ferenc pápának.
A biblia szó az ógörög biblion többes száma, jelentése „könyvek”. Ez az egyszerű név találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak”, „Írásoknak”, továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. Az „Isten Igéje” elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztető jelölésére szolgál Ezen kívül Ézsaiásnál az „Úr könyve” néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet


A Biblia könyvei mintegy 1500 esztendő folyamán, az Kr. e. 2. évezredtől az Kr e. 4. századig Izrael népe körében, a Kr. u. 1. században pedig az őskeresztény egyház körében keletkeztek. A hagyomány szerint körülbelül negyven személy írta a Biblia könyveit; voltak közöttük papok, királyok, orvosok és egyszerű közemberek is.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció