Biblioterápiás tréning zárása

Publikálva: 2017. január 17.

Kilenc alkalomból álló biblioterápiás foglalkozást tartott intézetünkben Éva Alexandra, a Dombóvári Rendőrkapitányság dolgozója.

A kezdeti nyolc foglalkozásból azért lett végül kilenc, mert egyrészről a terapeuta is nagyon hasznosnak találta, másrészről a fogvatartottak is igényelték. Éva Alexandra elmondta, hogy nagyon jól érezte magát és a foglalkozások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy valós élményeket, tapasztalatokat szerezzen az intézeti gyakorlata során.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Kiemelte, hogy időbe tellett, de sikerült bizalmi légkört kialakítania a résztvevőkkel, ami elengedhetetlen feltétele az eredményes terápiának. Egy fő kivételével a fogvatartottak személyében nem történt változás, mely körülmény szintén pozitívan hatott a foglalkozások kimenetelére. Sikerült konkrét konfliktust is megoldaniuk a csoporttagok aktív bevonásával.
Eredményként értékelte azt is, hogy valódi személyiségbeli fejlődésnek is tanúja volt, mely még inkább alátámasztotta a foglalkozások hatékonyságát.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Alexandra elmondta, hogy ugyan most véget ért ez a sorozat, de a jövőben újabb foglalkozásokat tervez, melyben számít intézetünk támogatására.

Ismételten köszönjük, hogy a terápiával színesítette, változatosabbá, érdekesebbé, hasznosabbá tette az intézetünk által biztosított programok körét!

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció