Börtön tárlat szivárványba mártott ecsettel

Publikálva: 2015. április 7.

Április 9-ig tekinthető meg Kovács Mónika ART-díjas amatőr festőművész első önálló tárlata a veszprémi börtönben.

Március utolsó hetében a nagyhét programsorozatát és intézetünk falait igyekeztünk színesebbé tenni Kovács Mónika ART-díjas amatőr festőművész műveiből összeállított kiállítással, melyet két hétig a személyi állomány tagjai és a fogvatartottak egyaránt látogathatnak.
Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A művésznőt édesanyja mutatta be a kiállítást megnyitó beszédében, ahol elmondta, Mónika az alapokat Kovács Imre Aranyecset díjas festőművésztől tanulta, a kezdetektől tagja az Ősi Kovács alkotóműhelynek. Simon M. Veronika, Munkácsy-emlékérmes festőművész kurzusain csiszolta tovább tudását. A fiatal festőnő csodálatosan játszik az élénk színekkel, melyek olyan hatást keltenek, mintha szivárványba mártott ecsettel festene. Mesekönyvbe illő képei elnyerték mindenki tetszését. Ha megfelelő távolságban állunk egy képhez, olyan, mintha kinéznénk egy ablakon, be a részletekbe. Olyan apró részletekbe, ami mellett máskor simán elmegyünk.
Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Az olaj, akril, pasztell, grafit változatos keverékével és technikájával létrehozott munkák bemutatásával kísérletet tettünk arra, hogy rabjaink érzékeit megnyissuk, a szép, az igényes alkotások felé. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, ami a fogvatartásuk alatt fejlődésüket előremozdítja. Tudásuk, munkatapasztalataik bővítése mellett az esztétikai érzéküket is szem előtt tartva. Különös tekintettel azokra az emberekre, akik életük során még soha nem látogattak el hasonló kiállításra, itt fogvatartásuk alatt, a börtönben találkozhattak először ezzel az élménnyel. 
Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Köszönjük Kovács Mónikának az intézetünkbe hozott üde színfoltot, további munkájához sok sikert kívánva!    

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció