Börtönlátogatáson a SINOSZ tagjai

Publikálva: 2018. június 7.

2018. június 6-án látogatást tettek intézetünkben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezetének tagjai.

A szűkös lehetőségekre tekintettel most csak tizenhárman jöhettek el, bár jóval nagyobb volt az érdeklődés a tagok részéről. Izgatottan várták, hogy megnézhessék, egy kicsit átélhessék azt, hogy milyen érzés lehet börtönben lenni. A látogatás első részében tájékoztatást kaptak intézetünk múltjáról, jelenéről, majd körbe is nézhettek ott, ahol a fogvatartottak élik napjaikat. Arra is lehetőséget kaptak, hogy megtekinthessenek egy üres zárkát. A látogatás végén az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket is feltehették. A látogatást követően közös fénykép elkészítésére is sor került.

Forrás: SINOSZ Tolna Megyei Szervezete

A csoport tagjai a klubba visszasétálva még órákig beszélgettek a látottakról és a tapasztaltakról.

Nyitókép forrása: SINOSZ Tolna Megyei Szervezete

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció