Börtönlátogatáson voltak a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub tagjai

Publikálva: 2016. november 18.

A Szent-Györgyi Albert Rotary Klub tagjai november 17-én ismerkedtek a Szegedi Fegyház és Börtön tevékenységével.

Foto: Bozó Bea

A látogatás első részében a Nagyfa-Alföld Kft. szegedi telephelyén, a jótékonysági szervezet tagjainak Katona Tibor igazgatóhelyettes, bv. ezredes mutatta be a Szegedi Fegyház és Börtönben büntetésüket töltő elítéltek munkahelyeit, egyebek mellett a faipari és hegesztőüzemet, a varrodát, a vegyesipari részleget. Elmondta, hogy a Nagyfa-Alföld Kft. naponta átlagosan 400 elítélt munkáját szervezi és irányítja szegedi és nagyfai telephelyén, 13 különböző munkaterületen, a kézi mezőgazdasági munkáktól kezdve, az aprólékos figyelmet igénylő műszaki szerelésig sokféle tevékenységben.

Foto: Bozó Bea

Szegeden a Cserzy Mihály utcai gyártelepen klasszikus bérmunkáltatás jellemző, úgy működik, mint egy ipari park.
A vendégek egy, a jövőben létesülő új munkaterület tisztatér csarnokában fejezték be a gyárlátogatást, majd délután 5 órától az elítéltek életterébe nyertek bepillantást a Szegedi Fegyház és Börtönben.

Foto: Bozó Bea

A Csillagépületben Kozák József bv. alezredes, a büntetés-végrehajtási osztály vezetője kalauzolta a csoportot, ahol a 131 éves épület fegyház részlegén megnézték a fogvatartottak zárkáit, az iskolakörletet, a kultúrtermet és a Szent Jobb Lator Kápolnát.

Foto: Bozó Bea
A börtönlátogatás után a főépület dísztermében Tikász Sándor bv. dandártábornok, az intézet parancsnoka tartott előadást a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub tagjainak.

Foto: Bozó Bea

Beszélt a büntetés-végrehajtás szervezetéről, és ezen belül a Szegedi Fegyház és Börtön három objektumáról, a börtön történetéről. A reintegráció fontos elemei között említette a szakmatanulást, a munkát és a különböző szabadidős programokat. A prezentáció végén Dr. Jójárt Ferenc, a Rotary Klub soros elnöke megköszönte az intézet vezetésének, hogy betekintést kaphattak a Csillagbörtön életébe.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció