Börtönszínház – jutalomjáték

Publikálva: 2018. június 8.

2018. június 6-án a Fővárosi Bv. Intézet adott otthont a III. Börtönszínházi Találkozó egyik regionális selejtezőjének, melyre 4 intézet fogvatartotti csoportjai készültek mosolyt fakasztó vagy éppen rendkívül drámai előadásokkal.

A zsűri elnöke Quintus Konrád színész, rendező és tagjai Szokolai Brigitta dramaturg, rendező, valamint Draxler Ferenc c. bv. alezredes kiemelt főreferens (BvOP) nagy örömmel fogadták el a felkérést.

A neves színházi szakemberek hatalmas lelkesedéssel álltak a munkához és lenyűgözte őket a fogvatartottak felkészültsége, tehetsége, kreativitása és fegyelmezettsége.
A sort a házigazda, a Fővárosi Bv. Intézet nyitotta, A. A. Milne – Micimackó című művéből adtak elő két jelenetet. Micimackó beszorulása és Zsebibaba elrablása rendkívül színes és ötletes díszletek között zajlott, mely különösen megnyerte a zsűri tetszését.

Fotó: Skála Anett
A vidám pillanatokat, a mesejátékot egy igen komoly, drámai előadás követte. A Pálhalmai Országos Bv. Intézet, Mélykúti objektumának női fogvatartottjai Federico García Lorca – Bernarda Alba Háza egy-egy részletét vitték színpadra. A zsűri az egyszerű színpadi kellékek rendkívüli kreativitással történő felhasználását, a szereplők profi színészekhez hasonlatos alakítását, és az előadásra minden szempontból jellemző fegyelmet emelte ki.

Fotó: Skála Anett

Az utolsó két előadás során már vérbő komédiázást láthattak a nézők, melynek eljátszása a zsűri szerint legalább olyan nehéz feladat, mint a drámai jeleneteké. 
Az Állampusztai Országos Bv. Intézet férfi fogvatartottjai Móricz Zsigmond – Dufla Pofon című művével, a Kalocsai Fegyház és Börtön női fogvatartottjai pedig Thuróczy Katalin – Két szomszéd vár című vándorkomédiájával szórakoztatták a közönséget.
Izgalmas vállalás, hogy a férfi fogvatartottak közül az egyikük női szerepet, még a női fogvatartottak közül többen is férfi szerepeket alakítottak.

Fotó: Skála Anett

Fotó: Skála Anett

A zsűri – elmondása szerint – igen nehéz helyzetben volt, hiszen a 4 produkció közül ebben a régióban is csak egyet választhattak ki a III. Országos Börtönszínházi Találkozóra, melynek ez év augusztusában ismét a József Attila Színház ad otthont.

Fotó: Skála Anett
Hosszas tanácskozás és a látottak, hallottak részletes kielemzését követően a választásuk végül a Pálhalmai Országos Bv. Intézet előadására esett, ami így számukra igazi jutalomjáték lesz.

(Kovács Klára bv. alezredes)

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció