Börtönvakáció

Publikálva: 2017. augusztus 16.

Börtönbe vonultak a tiszalöki bv. intézetben dolgozó állománytagok gyermekei. Na persze nem komoly dologról van szó: egy kéthetes napközis táborban töltötte huszonöt gyerek a nyári szünet egy részét, amiről be is számoltak nekünk.

"A Tiszalöki Országos Bv. Intézet és a Tiszalök Csillaga Kulturális és Segélyező Egyesület két héten át nyújtott segítséget a szüleinknek azzal, hogy vállalta napközbeni felügyeletünket. A főhadiszállás az intézet főépületében található állományi kultúrterem volt.

A nap úgy kezdődött, hogy anyát és apát bekísértük a munkahelyükre, és hagytuk őket dolgozni. A reggeli gyülekező után a tornaterembe indult a csapatunk egy kis testmozgásra, sorversenyre, azaz egy kis rohangálásra. Mindenkinek rengeteg energiája volt. Jött a tízórai, majd kézműveskedés, aszfaltrajzolás, társasjáték, csillámtetkó, tánc, trambulinozás, csocsó, strandolás valamint agyagozás és kosárkészítés a Vasvári Pál Múzeumban. A Despacitót már biztosan mindenki tudja kívülről, annyiszor hallgattuk meg. Az ebéd és az uzsonna mindig elfogyott, hiszen a konyha finom ételeket készített számunkra.

A tábor fő szlogenje: „Mindig legyen váltóruhád!”

Nem volt különbség kicsi és nagy gyerek között, Zselyke 4 és fél éves volt, Bogi meg 16, mégis jól kijöttek egymással. Mi, nagyobbak segítettünk a kisebbeknek, de a vízi csatában nem voltunk elnézőek. Előkerültek a vízipisztolyok, a vízibomba és a vízzel teli lavórok, na meg a slag! Szabolcs egy óriási vízipisztolyt hozott magával, azzal támadott. És ott volt a nyakig érő habparti is, meg a batikolás és a csillámpor is folyt két héten át. Biztosan sokat kellett Margó néninek utánunk takarítani, de olyan jókat játszottunk! Na, ehhez kellett a váltóruha!

Csodálkozva néztük, mennyire ügyes Itó, a kábítószer kereső kutya, és hogy tűrték a törpenyulak azt, hogy mindenki egyszerre gyomrozza őket! Szülinapi zsúrt is tartottunk, mert Flóra 7 éves lett a tábor idején, Lia pedig 8. Az egyik legjobb játék a „bungiépítés” volt. A fiúk kiírták a bungira, hogy „LÁNYOKNAK TILOS!”, ezért mi is építettünk két saját kunyhót, ahová meg őket nem engedtük be.

Emlékül

Azért, hogy örök emlék maradjon a két hét, készítettünk ajándékot is.
Rajzoltunk a táborról és festettünk egy zászlót, tele kézlenyomatokkal, üzenetekkel, emlékekkel.
Anyu azt mondta, hogy az intézet bejáratánál a folyosóra kiállítást csináltak belőle, így mindenki láthatja a tábori élményeinket.

Üdvözlettel:
Táborozó gyerekek!"


Köszönetet mondunk a tábor létrejöttében és tartalmasabbá tételében nyújtott segítségért a Tiszalöki Országos Bv. Intézet vezetőségének és dolgozóinak, a Tiszalök Csillaga Kulturális és Segélyező Egyesületnek, a KÉSZ Kft-nek, az Ebédfutár Kft-nek, Bánszkiné Dr. Mészáros Irénnek, a Vasvári Pál Múzeumnak, a Tiszavasvári Tűzoltóknak, a tiszavasvári Kornisné Központnak valamint Zsuzsinak és Reginának, akik vigyáztak a gyermekeinkre.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció