Bűnmegelőzés és együttműködés

Publikálva: 2015. május 26.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben tartotta soron következő kihelyezett ülését a Nógrád Megyei Bűnmegelőzési Bizottság, melynek keretében együttműködési megállapodás aláírására is sor került.

Különleges programnak volt helyszíne a közelmúltban a balassagyarmati börtön. A Nógrád Megyei Bűnmegelőzési Bizottság felkérésére az intézet adott otthont a soron következő ülésnek, melynek során a bizottság tagjai megismerhették az intézet történelmét, szakmai munkáját. Ez utóbbi téma keretében dr. Budai István bv. ezredes, intézetparancsnok előadásában részletesen beszélt azokról a tevékenységekről, melyet az intézet az eredményes reintegráció és a hatékony bűnmegelőzés érdekében tesz.

Fotó: Lelovics Zoltán

Második napirendi pontban a bizottság vezetője, Dr. Szabó József megyei főjegyző mondta el az elmúlt ülés óta történteket, valamint a jövő feladatait ismertette, részletezve a megye bűnmegelőzési feladatokkal kapcsolatos pályázati lehetőségeinek és körülményeinek helyzetét.

Fotó: Lelovics Zoltán

Ezt követően egy rövid intézetlátogatásra indultak a résztvevők, majd a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége egy felülvizsgált és szükség szerint módosított együttműködési megállapodást írt alá. Mindkét szervezet hosszú idő óta részt vesz a bizottság munkájában és a megye bűnmegelőzési tevékenységében, továbbá az egymás szakmai munkáját segítő partnerség is régmúltra tekint vissza – mondta el Vass Miklós, a szövetség elnöke.

Fotó: Lelovics Zoltán
Az együttműködés tartalmi elemeinek felülvizsgálatát többek között az is indokolta, hogy jogszabályváltozásból eredően a jogalkotó bevezette a reintegrációs őrizet intézményét, amely a büntetés-végrehajtási intézetek tartós elhagyásának ellenőrzött formája. Ez növeli a büntetés-végrehajtás eszköztárát és csökkenti az intézetek zsúfoltságát, méghozzá úgy, hogy közben a társadalomra kevésbé veszélyes elítéltek társadalomba való visszailleszkedését is segíti. Így reintegrációs őrizetbe az az elítélt kerülhet, aki első alkalommal tölti szabadságvesztés büntetését, nem személy elleni erőszakos bűncselekményt követett el, valamint a fogház vagy börtön fokozatú szabadságvesztésének időtartama az öt évet nem haladja meg és vállalja a reintegrációs őrizet feltételeit. Az őrizet tehát hosszas előkészítő folyamat eredménye, mely elektronikus távfelügyeleti eszköz segítségével felügyelt. Ehhez, illetve a büntetés-végrehajtási pártfogó kontroll tevékenységéhez nyújthatnak majd segítséget a jövőben a megye polgárőrei.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció