Bv. pártfogás fejlesztése pályázati forrásból

Publikálva: 2016. április 25.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága által 2015-ben meghirdetett pályázatán közel 3 millió forintot nyert, mellyel a büntetés-végrehajtási pártfogás fejlesztését tűzte ki céljául.

A Bv. Kódexben rögzített jogintézmény, a pártfogói felügyelet továbbra is kiemelt feladat a büntetés-végrehajtás keretein belül és kívül. A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet két pártfogó felügyelője Uhrin Ilona, valamint Hoffmann Olivér is áldozatos munkával vesz részt a fogvatartottakkal kapcsolatos pártfogói munkákban. 

A pályázati forrás lehetőséget biztosított arra, hogy a további munkához szakmai segítséget kapjanak, és az elsajátított tudást helyi szinten is kamatoztassák. Fotó: Békés M-i Bv. Int.

Intézetünkben három lépcsőben valósult meg a tevékenység fejlesztése.

Első lépcsőben az Országos Parancsnokság által szervezett felkészítő képzésen vehettek részt a szakemberek, ahol egyéni esetkezelési technikák, csoportos foglalkozások, tréningek vezetésének elsajátítása volt a cél. Továbbá a szakmai tudás és az identitás megerősítése, ismeretek és módszerek átadása került megvalósításra. A képzést követően már a saját házunk táján folytatódott a munka. Célcsoportként 15 elítélt került kiválasztásra, akiknek az intézet pszichológusa, Havas Magda bv. őrnagy konfliktuskezelő tréningeket tartott. A foglalkozások alkalmával konfliktusok típusairól, kezelésük lehetőségeiről interaktív formában folyt a beszélgetés. Tesztek segítségével a fogvatartottak megtudhatták, hogy életük során milyen megküzdési stratégiai elemeket használnak leggyakrabban. A tréningeken tapasztaltakkal talán tudatosabban fognak reagálni a későbbi konfliktushelyzetekben.Havas Magda bv őrnagy, pszichológus Fotó: Békés M-i Bv. Int.

A pártfogó felügyelők elmondása szerint a következő lépcsőnek egy - a tavalyi évben a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával kötött - együttműködési megállapodás szolgált alapjául, mely a fogvatartottak szabadulását követő munkaerő-piacra történő visszakerülésének elősegítését célozza meg. Konfliktuskezelő tréning Fotó: Békés M-i Bv. Int.A kormányhivatal két munkatársa 15 fő részére tartott előadást munkaerő-piaci ismeretekből.

A pártfogóknak végül 10-10 esetnapló elkészítése volt a feladata, mely a pártfogoltakkal való történéseket, foglalkozásokat, ügyintézéseket tartalmazza. Elmondásuk szerint ezek megírása igen érdekes és izgalmas feladatot jelentett számukra.

Végezetül egy fogvatartott levelét olvashatjuk, aki részt vett a konfliktuskezelő tréningen:Fogvatartotti gondolatok Fotó: Békés M-i Bv. Int.Fogvatartotti gondolatok

"Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy 15 fogvatartott társammal együtt önkéntes konfliktuskezelő tréningen vehessünk részt. Köszönet ................. az intézet pszichológusának, aki időt és fáradságot nem ismerve, "tűzoltó munkája" - bezárt helyek, néha embertelen szörnyeket szülnek - mellett, energiát fordított ránk. Az oltáshoz víz kell, ahogy az élethez is. Bolygónk jelentős részét víz borítja, amelyek különböző halmazállapotúak és tisztaságúak, akár a lélek.Némely lélekben, úgy, mint a fák közt szunnyadó tóban egyszerre két dolog is látható: az ég, mely fényét és felhőit tündökölve festi rá az alig rebben víztükörre, s az iszap, a komor, a rút, alvó lomha mély, hol nyüzsgő, fekete csúszómászó hada él." Mit kaptunk és mit tanultunk? Nem akkor leszel férfi és "menő", ha kiállsz a vélt igazságodért. Nem akkor leszel, ha ennek jegyében megversz, legyőzöl, megalázol és megszégyenítesz másokat. Akkor leszel férfi, ha sorsodért, hibáidért, döntéseidért és a körülményekért nem másokat okolsz, hanem önmagad. Soha ne másokban keresd a felelősséget, hanem önmagadban, ne feledd, amikor hárítasz vagy mást okolsz vagy másra mutatsz, ujjaid visszamutatnak. Férfi akkor leszel, ha nem futsz és menekülsz tovább, hanem szembefordulsz a sötétséggel, saját démonaiddal. Megtanultam, hogy az embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segíteni kell neki felállni. Megtanultam, hogy soha nem késő kimondani "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" mindazokat a kedves szavakat, amelyeket ismersz. Megtanultam, az embernek olyan megoldást kell találnia a konfliktusokra, amely elutasítja a revanst és a megtorlást. A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak a felszín alatt csak a bölcs kevesek látják meg azt, ami látszik. Köszönet Önnek azért, hogy lehetőséget biztosított számunkra a folytatásra és segít kiszabadítani érző és dobogó szívünket az önzés romjai alól."

A levélben olvasható köszönet nem csak a közvetlenül fogvatartottakkal foglalkozóknak jár, hanem azoknak is, akik ezen lehetőségeket megteremtették, vagyis az Országos Parancsnokság munkatársainak, akik áldozatos munkával a pályázat kidolgozásában és megvalósításában részt vettek. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció