Bv. pártfogók regionális konferenciája Baracskán

Publikálva: 2016. december 9.

A büntetés-végrehajtási pártfogó tevékenység gyakorlati tapasztalatainak értékelése céljából regionális értekezletre került sor 2016. december 8-án a Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet székhelyén, Baracskán.

A szakmai értekezleten megtisztelő jelenlétével részt vett a Fejér Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának osztályvezetője, a Székesfehérvári Törvényszék bv. bírója, a Fejér Megyei Főügyészség három bv. ügyésze, illetve a Veszprém Megyei Főügyészség bv. ügyésze is. A rendezvényen részt vettek továbbá a Budapesti Fegyház és Börtön, a fővárosi, a Veszprém megyei, a pálhalmai és a közép-dunántúli büntetés-végrehajtási intézetek pártfogói felügyelői, büntetés-végrehajtási osztályvezetői, illetve reintegrációs tisztjei is.

Forrás: KDOBVI

A program dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, a rendezvénynek otthont adó intézet parancsnokának köszöntőjével vette kezdetét. Parancsnok úr hangsúlyozta a pártfogói tevékenység jelentőségét, fontosnak tartva, hogy ilyen kiemelt témában a régió képviselői nagy számban elfogadták a meghívást.

A parancsnoki köszöntőt követően Juhász Ferenc bv. alezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálata Pártfogó Felügyelői Osztály osztályvezetője értékelte a szakterület tevékenységét, valamint kiemelte a regionális értekezlet fontosságát. Beszámolója során ismertette a pártfogó felügyelői szakértői vélemények, a reintegrációs gondozás, az utógondozás, illetve a párfogó felügyelet végrehajtása kapcsán szerzett tapasztalatokat, meghatározta a főbb feladatokat, illetve a fejleszteni kívánt területeket. Kiemelten kezelte a reintegrációs őrizet jogintézményét, hangsúlyozta, hogy a Bv. törvény 2017. januárban hatályba lépő módosítása nagyban elősegíti a fogvatartottak sikeres reintegrációját.

 Forrás: KDOBVIAz értékelést követően a régióra jellemző jó gyakorlatok és aktuális nehézségek bemutatására került sor, illetve lehetőség nyílt a bv. bírók és bv. ügyészek tapasztalatainak bemutatására is.

Forrás: KDOBVI

Az aktív közreműködéssel, a kölcsönös tapasztalatcsere jegyében zajló rendezvény nagy mértékben hozzájárul a tevékenység további fejlődéséhez. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció