Családi kapcsolatok erősítése

Publikálva: 2018. július 18.

A családi kapcsolatok fenntartásának érdekében az intézet három, szabadulás előtt álló fogvatartottja kapott lehetőséget arra, hogy hozzátartozóikkal együtt Velencén tölthessék július első hetét. A Református Misszió Központ és a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával megvalósuló program elősegíti az elítéltek társadalomba történő visszailleszkedését.

A velencei program során az intézet lelkésze, L. Molnár István nyújtott segítséget a fogvatartottaknak és családtagjaiknak. A református lelkipásztor a kezdetek óta, immár tizedik éve vesz részt a szervezésben és a lebonyolításban.

A börtönlelkész kiemelte, hogy a tábor olyan lehetőségeket teremtett, melyekkel az elítéltek a bv. intézeti keretek között nem találkozhattak volna. Idén Noé történetét dolgozták fel a családok, a gyerekek énekhangjától volt hangos az étkező – idézte fel a számára emberileg és szakmailag is értékes momentumot. Velencén a jó és a rossz döntések következményeinek elemzése, a követendő példák és a bibliai párhuzamok megbeszélése mellett lehetőség nyílt a családi problémák rendezésére is.

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció