Anyát gyereknapra - családi nap a fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak

Publikálva: 2015. június 15.

Szabadban, a felsőtárkányi tónál szervezetek családi programot az egri börtön fogvatartott édesanyáinak és gyermekeiknek. A már évek óta működő meseterápiás sorozat folytatásaként rendezték a családi napot, segítve azokon a gyerekeken, akiknek az édesanyjuk büntetését tölti.

Fotó: Simon TamásFelsőtárkány – Nem lehet szavakba sem önteni, mekkora örömet éreztem, amikor megláttam a gyermekeimet és az unokáimat – mesélte Erika, az egyik fogvatartott. – Negyedéve találkoztam utoljára velük, ezért ez a mai nap nagyon nagy élmény számunkra. Jó megszeretgetni őket, beszélgetni velük, s együtt nevetni. Ma itt meg is vendégelhettem őket, én terítettem meg az ebédhez. Sokat számít, hogy láthatom őket, bent is ez ad erőt, hisz értük mindent megtennék – tette hozzá.
Erikához a fia, a lánya és a két iskolás unokája jött el.
– Nagyon jó érzés volt találkozni édesanyámmal, szép a helyszín is és jó együtt lenni, beszélgetni – mondta el Szilveszter. Nővére hozzátette: – Az volt a kívánságunk gyereknapra, hogy találkozhassunk anyával, s aztán megtudtuk, az alapítvány megszervezte ezt a programot. Meg tudtuk beszélni az otthoni dolgokat, meséltem anyának az otthon maradt pici unokájáról és anya is el tudta mondani, hogy milyen bent. Remélhetőleg idén már együtt töltjük a karácsony, de ha nem, akkor májusban szabadul, s ezt már nagyon várjuk.

Fotó: Simon Tamás
Juhász Attila bv. ezredes, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta: 2010-ben kezdték el az intézetben a meseterápiás foglalkozásokat, s ennek keretében indult el az Esti mese program. Ezután 2014-ben az Add a kezed Egyesület is bekapcsolódott a munkába, s ők a fogvatartottak családjaival foglalkoznak.
Az intézet dolgozói a fogvatartottakat készítik fel a társadalomba visszatérésre, a civil szervezet munkatársai pedig az otthon maradt családtagoknak, főként a gyermekeknek nyújtanak segítséget a mindennapokban.
– Azzal a céllal szerveztük meg a mai rendezvényt, hogy azokon a gyermekeken segítsünk, akiknek az édesanyjuk börtönben van. Szerettük volna kicsit kizökkenteni a gyermekeket, s ezért szerveztük rendhagyó környezetben a családi napot, hogy ne csak a börtönben tett látogatás során találkozhassanak a szülővel. Az intézetünkben folyó komplex programtól azt reméljük, hogy egy stabil családi háttér alakul ki, s a korábbi nézeteltérések is rendeződhetnek, amik esetleg a mozgatórugóját adhatták a bűnelkövetésnek – tájékoztatott a bv. ezredes.

Fotó: Simon Tamás
Kóka Ágnes, az Add a kezed Egyesület vezetője a rendezvényen kiemelte, a probléma komplex kezelése nagyon fontos. A fogvatartottakat nagyon sokféle programot biztosítanak az intézetben, ugyanakkor rengeteg gyermek sérült meg, s maradt egyedül. Nincs, aki válaszolna a felmerülő kérdéseikre, aki tanácsot adna, mikor szükség van rá. Az ítélet ugyanis nemcsak annak szól, aki a börtönbe kerül, hanem érinti és megviseli a családokat, a barátokat, s leginkább a gyermekeket. Éppen ezért kezdtünk el gondolkodni, mit tehetnénk, hogyan segíthetnénk nekik. A mostani egyedülálló rendezvény intimitást biztosít a gyermekek számára, maga a környezet és az is, hogy mindenki civil ruhában van. A találkozó hatalmas feltöltődést ad a fogvatartottaknak és a gyermekeknek is.
A szervezők egy kis játékkal is készültek a családoknak. Egymásnak hátat fordítva, hátukhoz szorítva egy lufit, kezüket összekulcsolva kellett egy pályán végigmenniük minél gyorsabban. Nem ódzkodott senki, a két fős csapatok hamar összeálltak. A kis vetélkedő alatt a családok lelkesen szurkoltak egymásnak, mindenki vidáman teljesítette a feladatot, s természetesen ezután a taps és a dícséret sem maradt el.

Fotó: Simon Tamás
Tudta-e?
A fogvatartáshoz ma Magyarországon közel 30-40 ezer gyerek sorsa kapcsolódik. Az egri bv. intézetben egy korábban elvégzett felmérés szerint: a börtönben fogvatartott 100 nő szinte mindegyikének van gyermeke, ötven százalékuknak 14 éven aluli. Az elítélt édesanyák nagy része havonta, 29 százalékuk negyedévente, 8 százalék hetente látja, 19 százalékuk soha nem találkozik a gyermekével a fogvatartása idejében. A családok többségének 26 és 50 ezer forint közötti összegbe kerül az, hogy börtönben van a hozzátartozó, akinek a börtön előtt 10-50 ezer forint volt a jövedelme. Az adatok arra világítanak rá, hogy a fogvatartás jelentős költséggel jár, s nehéz anyagi helyzetbe hozza a kint maradt családokat. A felmérésből az is kiderült, hogy a nők többsége azt válaszolta, mindent tud a gyermekéről, ismeri minden problémáját, ám, amikor konkrét kérdést tettek fel nekik, például, melyik iskolában tanul a gyermeke, csupán 30-40%-a tudta pontosan mi van a gyermekével.

Forrás: Mazurka Zita - heol.hu

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció