Cseh Laci élménybeszámolója a Gyűjtőben

Publikálva: 2015. szeptember 30.

Az egyik legismertebb magyar sportoló tartott élménybeszámolót a fogvatartottaknak ma a Gyűjtőben: Cseh László többszörös világ- és Európa-bajnok úszónk mesélte el pályafutása eddigi legizgalmasabb, legmegindítóbb pillanatait.

Elfogadta a Budapesti Fegyház és Börtön meghívását Cseh Laci, aki közel száz elítélt előtt tartott élménybeszámolót a bv. intézet kultúrtermében. Az esemény kezdetén a hallgatóság hangos tapssal fogadta olimpikonunkat és jelenlegi edzőjét, Plagányi Zsoltot, akiket Oláh Gábor bv. alezredes, az intézet parancsnokhelyettese köszöntött.  

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A beszámoló elején levetítették Cseh Laci legutóbbi megmérettetését, a kazanyi úszó világbajnokság 200 méteres pillangóúszás döntőjét, ahol aranyérmet szerzett.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A világklasszis sportoló nagy lelkesedéssel említette meg a legemlékezetesebb pillanatait, többek között a Magyarországon rendezett Európa-bajnokságokon elért eredményeit, amelyre a legbüszkébb. Elmesélte azt is, hogy csak a medencében vannak ellenfelei, a medencén kívül több sporttársával is nagyon jó viszonyt ápol, példaként megemlítve a dél-afrikai származású Chad le Clos-t, aki Kazanyban a 100 méteres pillangóúszás kategóriájában verte meg Lacit.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Az elítéltek kérdései közül arra, hogy volt-e példaképe gyerekkorában, azt válaszolta, hogy egyszer egy medencében úszott Egerszegi Krisztinával, aki akkor már sikeres élsportoló volt. Ekkor határozta el, hogy belőle is profi sportoló és olimpikon lesz majd egyszer. Elmondta azt is, hogy minden verseny előtt leborotválja fejét, és mindig csak bal lábbal lép először a rajtkőre babonából. 

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Hozzátette, hogy a 2016-os riói olimpia lesz a legmeghatározóbb esemény sportpályafutása során, hiszen most érzi magában a legnagyobb esélyt arra, hogy végre nyakába vehesse a régóta áhított olimpiai aranyérmet.

 

 

Az élménybeszámolót követően Laci és edzője megtekintették a Budapesti Fegyház és Börtönt, valamint a Kisfogház Emlékhelyet.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció