Cserdi polgármestere Balassagyarmaton

Publikálva: 2015. szeptember 1.

Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere augusztus elején tartott előadást intézetünkben a fogvatartottak számára.

Sokan csak úgy ismerik, hogy a cserdi polgármester, mások a "köcsögmentesítő" program kapcsán figyelhettek fel rá. Eredményei sokatmondóak, sokak számára példaértékű az ő tevékenysége. Elmondása szerint Cserdiben nincs csoda, "csak" annyi, hogy keleten kel fel a nap és nyugaton nyugszik. A többségében romák lakta település 426 fős, 2006-ban 98%-os volt a munkanélküliség, és 600 alkalommal követtek el "balhét". A nyolc év elteltével egy lakos volt munkanélküli és 9 esetben volt csak "balhé". Ő maga is egyszerű sorsú ember, gyermekkora igen szegényes volt. Az elmúlt években azonban hitet adott a település lakosainak, becsületet csempészett az ő életükbe. Ez tehát a cserdi csoda, na meg az, hogy a faluban nincs analfabéta, minden gyermek tanul, és egyebek mellett 0,5 hektár területű fóliasátorban termelnek. Jellemzően ők adományoznak, mint például 40 tonna zöldséget Böjte Csaba atya gyermekeinek Dévára.
A helyiségben feszült érdeklődés, kérdések és válaszok. Leszögezte, hogy a jelenlévő hallgatóság nincs jó helyen, és bár nem tudja, hogy mit követtek el, de azt biztosan tudja, hogy mit vétettek a családjuknak. 

Fotó: Lelovics Zoltán

"Van az a pont az életünkben, ahol bekerül a tisztesség. Inkább egyek dögkútból, mint elvegyek mástól bármit." – hangsúlyozta. 
Az előadás során a jelen lévő fogvatartottak valóban érdeklődve és tisztelettel tekintettek rá, majd két fogvatartotti alkotással (Cserdi gipsz címerével, és az intézetet is ábrázoló festménnyel) köszönték meg a polgármester nem mindennapi előadását.


Köszönjük látogatását, munkájához további sikereket kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció