Csodaszarvas a börtönből

Publikálva: 2016. június 28.

Újabb alkotás a balassagyarmati börtönből. Ezúttal egy nagyméretű, szarvast ábrázoló fa szobrot készítettek különleges módszerrel az elítéltek, amelyet a korábbi munkáiknak is helyet adó terényi művésztelepen helyeztek el. A „Csodaszarvas” átadó ünnepségét június 23-án tartották a Nógrád megyei településen, ahol köszöntőt mondott a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is.

Az Arttéka Művészet Határok Nélkül Egyesület művészekből álló civil szervezet. Elnöke, Lencsés Zsolt festőművész irányította, Karaba Tamás építész és Párkányi Raab Péter pedig észrevételeivel segítette a börtön Szent Mihály kápolnájának megújítását, amely nagyrészt fogvatartottak munkájának köszönhetően készült el.

A  fogvatartottak művészi tevékenységének kezdetét jelentette az a projekt, a elítéltek és a művészet kapcsolata azonban a pályázat befejeztével sem szakadt meg. 
A következő jelentős program „A harangok nem ismernek határokat” címmel valósult meg. Ennek keretében műhelyt alakítottunk ki a börtönben, ahol a pályázat faipari munkái készültek.  A 2014-ben átadott látványosságokat követően a műhelyben készültek például a város üdvözlő táblái, valamint a múzeumok éjszakáján bemutatott középkori kínzóeszközök utánzatai is.

A műhely adta lehetőségek és a művészekkel való eredményes együttműködésnek köszönhetően fafaragó foglalkozássorozat is indult, amelynek része volt a palóc áttört fafaragás "átmentése" is. Mivel a mesterség művelői már igen csekély számban képviselik ezt a művészeti irányt, a fogvatartottak bevonásával jelentősen nőtt a szakemberek száma. A munkát Egri István fafaragó mester irányította. Számos művészeti alkotás jött létre, sőt, kiállítás is nyílt a balassagyarmati Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeumában  a fogvatartottak munkáiból. 2015-ben a palóc áttört fafaragás Nógrádikum díjban részesült. A fenti művészeti értékeinknek köszönhetően a „Balassagyarmati börtön és kápolna” 2015-ben szintén elnyerte a kitüntető Nógrádikum címet. 

Fotó: Lelovics Zoltán


Az Arttéka Művészet Határok Nélkül Egyesület és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön együttműködésének újabb állomásához érkeztünk  a most felavatott  szoborral.  A magyar mitológiából származó Csodaszarvas-motívum Párkányi Raab Péter szobrászművész a szkíta csodaszarvast idéző tervei alapján, az intézet faipari műhelyében készült. Anyagában szárított tátrai vörösfenyő tömbösítve, faragva, szarvai gyöngyössolymosi ötvenéves megmunkált szőlőtőkék.

Fotó: Lelovics Zoltán

Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott Csóti András bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, valamint fellépett az intézet fogvatartottaiból hat éve alakult Fórum színház is.

Fotó: MTI - Komka Péter

F

A fogvatartottak számára is kihívást jelentő előadás közönségének sorai között jelen volt Balla Mihály országgyűlési képviselő, Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke, a házigazda Lencsés Zsolt festőművész, Párkányi Raab Péter szobrászművész, Egri István fafaragó, Gránitz Miklós fotóművész, Budai István bv. ezredes, a balassagyarmati börtön parancsnoka, Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere, valamint a környező települések vezetői is.

Fotó: Lelovics Zoltán


Az Arttéka Művészet Határok Nélkül Egyesület céljai között kiemelten szerepel a fogvatartottak reintegrációjának elősegítése. Az egyesület kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi művészet és tudomány területén is tevékenykedik, számos kulturális és oktatási intézménnyel ápol kapcsolatot. Lencsés Zsolt festőművész, az egyesület elnöke a jövőre nézve is biztosította intézetünket arról, hogy művésztevékenységével továbbra is részt kíván venni a fogvatartottak reintegrációjának elősegítésében.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció