Fogvatartottak osztottak karácsonyi ajándékot gyerekeknek

Publikálva: 2016. december 20.

Az intézetben működő kézműves szakkör egész évben követi a nevezetes ünnepek jellegzetességeit és sajátosságait. Az advent időszakában most karácsonyi dísztárgyak, cérnaképek, ünnepi gyertyák, adventi koszorúk készültek, amelyek nagy része végül a gyerekek kezébe került.

Ajándékozás előtt azért a szakkörben elkészített alkotásokat először a fogvatartottak tekinthették meg a körleten kiállított ünnepi asztalokon és a faliújságon is. Ezek a dekorációk hozzájárulnak az ünnepi hangulat kialakításához és az ajándékozás öröme által közösen gondolkodva született meg az ötlet, hogy a debreceni szociális szolgálat fogyatékkal élő lakói részére a szakkörökön készített ajándéktárgyakból és a fogvatartottak letéti pénzéből vásárolt számos édességből kis ajándékcsomagokat állítsunk össze. Az ajándékozás örömének lehetősége még nagyobb kreativitásra sarkallta a szakkörön résztvevő fogvatartottakat, amely már a csomagok küllemén is megmutatkozott.

forrás: HBMBVI

Az ajándékcsomagokat 2016. december 20-án a DMJV Városi Szociális Szolgálat kiskorú fogyatékos személyek nappali ellátását biztosító Intézetben adtuk át. A gyerekek nagy örömmel vették át a fogvatartottak által készített csomagokat, amelyekben üzenetet is küldtek a gyerekeknek, amelyeket meghatódva hallgattak a gyerekek.

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció