Dinnyés József daltulajdonos előadásai intézetünkben

Publikálva: 2015. május 20.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetnek tett felajánlása keretében Dinnyés József előadóművész, daltulajdonos hat alkalommal tart előadásokat a fogvatartottak részére.

Dinnyés József művészete több mint négy évtizede ismert a magyar közönség számára. Kevesebben tudják róla, hogy majdnem harminc éve rendszeresen jár börtönökbe, ahol a zene eszközeivel tanítja hallgatóit, és keresztény missziót is végez. Ez utóbbi kötődését azzal is kifejezi, hogy alapítója és máig elnökségi tagja a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak.

Intézetünk mindhárom objektumában, összesen több mint 100 fogvatartott számára 500 év zenéjén keresztül mutatja be a magyarság kulturális, lelki-szellemi fejlődését a 16. század elejétől napjainkig.


Dinnyés József előadása - Fotó: Fővárosi Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció