Egy éve indult az első női börtönrádió

Publikálva: 2017. július 14.

Most ünnepli egy éves fennállását Magyarország első női börtönrádiója, a Hessz FM, amely a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú objektumában egyelőre napi két és fél óra adásidővel jelentkezik.

A rádióadást – ami csak a börtönben fogható – a fogvatartottak készítik fogvatartottaknak, az Adj Hangot Egyesület mentorálásával. A rádió műsorstruktúrájában számos tematikus műsor mellett az interjúk is hangsúlyos szerephez jutnak.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és az Adj Hangot Egyesület már negyedik éve működik együtt azért, hogy a Börtönrádió a fogvatartottak szabadulás utáni, társadalomba való visszailleszkedését elősegítse. Jelenleg három büntetés-végrehajtási intézetben működik börtönrádió, a gyorskocsi utcai mellett a váci és a győri börtönökben.

A váci Rács FM a legrégebbi magyarországi börtönrádió. A jelenlegi szerkesztőség egyik tagja tavaly elnyerte a Börtönrádió első médiaszakmai elismerését: Hegyaljai Rudolf lett a Dr. Szegő Tamás Alapítvány 2016-os különdíjasa. A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben működő Sing Sing FM Győr másfél éves működése során a hangsúlyt  ugyancsak az empátiára, az együttműködésre épülő szerkesztőségi munkára helyezi, így valódi lehetőséget biztosít a főként előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottak reintegrációjához. 
A Börtönrádió eddigi eredményei meggyőzőek: a közel harminc szabadult börtönrádiós fogvatartott között nincs visszaeső.
 
Az Egyesület, amely 2014-ben, brit mintára honosította meg Magyarországon a Börtönrádiót, a szükséges eszközöket adományként kapja vagy adományból vásárolja meg. A rádiósok mentorálását önkéntesként végzik pszichológus, rádiós újságíró, technikus, jogász munkatársai. Munkájukat a rácsok mögött alapozzák meg, és a szabad életben teljesítik ki: a rádiósokat szabadulás után az Egyesület összetartó csapata fogadja.
 
A büntetés-végrehajtás nagy hangsúlyt fektet a hazai börtönökben az elítéltek oktatására és nevelésére, önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartására, fejlesztésére. A szabadulók reintegrációja, a társadalomba történő visszailleszkedésük mindannyiunk közös érdeke. A hazai büntetés-végrehajtás számára minden ezt segítő program és kezdeményezés, így a Börtönrádió is kiemelt fontossággal bír.
 
A Börtönrádió újabb börtönökben való megnyitása mellett a középtávú kilátások a falakon kívülre is vezetnek. A börtönön kívüli hallgatóság számára is érdekes műsorokból, valamint a (már) szabad rádiósok munkáiból álló válogatásból az Egyesület augusztusban induló podcastja segítségével a többségi társadalom is megismerheti a fogvatartottak munkáit. A szabadult rádiósok pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a börtönben elsajátított rádiós ismereteiket kamatoztathassák. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció