Egyedül lehetetlen kikerülni ebből az ördögi körből

Publikálva: 2016. június 14.

„Addiktológiai problémával érintett fogvatartottak kezelése a büntetés – végrehajtási intézetekben” címmel konferenciát rendeztek a Budapesti Fegyház és Börtönben.
Széles Gábor bv. dandártábornok, az intézet parancsnoka szerint a mostani rendezvény akár egy vándorkonferencia első állomása is lehetne, miután az országban húsz bv-intézetben 23 drogprevenciós részleg működik.

Nem véletlen, hogy a kábítószer-problémával komolyan foglalkoznak a falakon belül, mert – ahogy a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2015-ös évkönyve is megjegyzi, emelkedő tendencia figyelhető meg a kábítószergyanús anyagokat érintő kereslet terén (előtalálások esetszáma: 2014: 179, 2015: 252).
Bár országszerte 379 fő fogvatartottat tudnak elhelyezni a drogprevenciós körleteken, egy ideje már nem száz százalékos a kihasználtság, 160-220 fő között mozog a létszám.

Forrás: BFB

Arzenovits Lívia pszichológus, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának előadója a toborzás és ismertetés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezért az országos parancsnokság célja, hogy minél több, a drogprevenciós részlegen dolgozó kollégát vonjanak be a képzésekbe.
Az első prevenciós körlet még 2002-ben indult a Budapesti Fegyház és Börtönben. A fogvatartottak önként jelentkeztek, vállalták a havonta bármikor elvégezhető drogtesztet, és azt, hogy aktívan részt vesznek a speciális prevenciós előadásokon. 

Forrás: BFB

Cserébe komfortosabb zárkákba költözhettek, tévé, hűtő, mikrohullámú sütő, saját kultúrterem, benne pingpongasztallal, csocsóval. De a legnagyobb nyereségnek az számított a fogvatartottak számára, hogy az átlagnál többet használhatták a telefont és gyakrabban fogadhattak látogatókat. A prevenciós körleten egy csapatban dolgozott a nevelő, a pszichológus, az orvos és az egészségügyi szakápoló is.
Gyorsan híre ment a fogvatartottak között, milyen előnyökkel jár a különleges körletrész, mert akkora lett a túljelentkezés, hogy várólistát kellett felállítani.
Arról pedig, hogy ki kerülhet a prevenciós részlegre, a Befogadási és Fogvatartási Bizottság döntött.  Aki megbukott a drogteszten, azonnal elkerült a körletről és más került a helyére.
Dr. Fiáth Titanilla, a Gyűjtő szakpszichológusa az Egyesült Államok és a hazai drogprevenciós részlegeket bemutató előadásában elmondta, pontos magyar adat nincs, de nálunk is hasonló lehet a helyzet, mint Nagy-Britanniában, ahol egy felmérés szerint a fogvatartottak 51 százaléka drogfüggő.
A kábítószerek terjedésével egy új fogvatartotti típus is megjelent, a ”lelkesedők” csoportja, akik saját életükben már oda jutottak, hogy egyfajta rehabilitációként gondolnak a büntetés-végrehajtásra.
A konferencián elhangzott, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozók számára mekkora kihívást jelent az új pszichoaktív szerek megjelenése. Kapitány Föveny Máté, a Semmelweis Egyetem addiktológiai tanszékének oktatója az új pszichoaktív szerek ártalmairól szóló előadásában beszélt a változó szerhasználati szokásokról, melynek során a ”klasszikus” kábítószerek - mint a heroin, a kokain vagy az ecstasy - helyett megjelentek a szintetikus katinonszármazékok (kati) és szintetikus kannabionidok (biofű). Terjedésüket jól jellemzi, hogy míg 2013 májusában az EU Korai Jelzőrendszere a szintetikus kannabinoidok 84 típusát tartotta számon, mára már 100 felett van ez a szám. 

Forrás: BFB

Az új pszichoaktív szerek ugyanakkor egyre nagyobb veszéllyel is járnak, a szintetikus katinonszármazék fogyasztóinál fokozottabb agresszivitás, a realitáskontroll elvesztése, paranoid hallucinációk, illetve szorongások, hangulatzavarok figyelhetők meg.
Dr. Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának osztályvezető főorvosa előadásában hangsúlyozta, hogy egyedül lehetetlen kikeveredni a kábítószerek fogságából, csak a közösség ereje segíthet. Megjegyezte, hogy az egyszer már kialakult függés sosem szűnik meg, de a ”démonait” kordában lehet tartani.

Végezetül Frits Erzsébet és Balázs Katalin az Állampusztai Országos Bv. Intézetben és a Kalocsai Fegyház és Börtöben működő prevenciós részlegen szerzett tapasztalatatokól beszéltek.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció